Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2019. december 19.

Áder János köztársasági elnök búcsúbeszéde Horváth János temetésén Cecén

„…az életemet úgy éltem, (…) hogy a felebarátom, a szomszédom, a polgártársam dolgát lássam, és segítsek rajta”.

Tisztelt gyászoló Család! Tisztelt búcsúzó Gyülekezet!

Egy nemes szándékú mezőföldi ember, elismert közgazdászprofesszor, a magyar Országgyűlés nagy tiszteletnek örvendő korelnöke tér ma haza szülőföldjére. A faluba, ahonnan földi pályája indult.

„…az életemet úgy éltem, (…) hogy a felebarátom, a szomszédom, a polgártársam dolgát lássam, és segítsek rajta” – fogalmazott Horváth János egy – még Amerikában – vele készült interjúban.

Látni és segíteni. Ez a felebarátokra irányuló figyelem, ez a közösségi érzés vált számára természetessé egész életében. Meglátni a világban, hol a feladat, és megkeresni, hol jön jól a segítség.

Gyermekként volt libapásztor és harangozó. Iskolásként osztálytársakat korrepetált, cserkészkedett, kalákázott. Cselekvő részesévé vált a református ifjúsági köröknek. Az összetartó vidéki közösség élménye, a hazaszerető patriotizmus egy életre meghatározták jellemét.

Mondják: minden ceceit név szerint ismert. Az itt élő fölművesektől kitartást, áldozatkészséget, hűséget tanult. A Bibliából a másokért cselekvés igéjét. A könyvelői munka mellett végezte el az egyetemet, és szerzett közgazdászdiplomát.

„Jótettekből lesz jó polgár és jó haza”.

„Elég az embernek tisztának tartania magát, tudni, hogy hivatása van felülről, és így formálnia a világot”– vallotta.

Horváth János formálni akart: a világot, s benne önmagát. Hogy egy szabad és független hazában mindenki szabad és független polgár lehessen. Tudta, hogy ezek a magasztos célok csak tettekkel válthatók valóra. Hogy amit az ember a hazája számára kíván, azt nem várni kell, hanem hűséggel szolgálni érte.

Ezért vállalta az életveszélyt is a világháború napjaiban. Ezért keresett hasonlóképpen gondolkodó barátokat, s lett a Szabad Élet Diákmozgalom nyomdásza. Ezért nyomtatott – százezres példányban – a nyilasok ellen, a függetlenségért kiáltó írásokat. És ezért lett a hatalom ellensége, ezért verték össze, ítélték halálra. A kivégzés elől az utolsó órákban – az ostromlott főváros alatt – pincéről pincére menekülve sikerült megszöknie.

Tisztelt Emlékező Gyülekezet!

Horváth János visszanyert személyes szabadságát a közös szabadsággal együtt akarta kiteljesíteni. Bízott a Gondviselésben, hogy a kettő egyszerre sikerülhet. A Gestapo börtönéből kijutva azonnal a romokból új országot építők közé állt. Hitt benne, hogy ami téglából és reményből épül, új haza lesz, „mely szebb a réginél”.

A vágyott, új Magyarországért vállalt közéleti szerepet: 1945-ben országgyűlési képviselő lett a kormányalakító Független Kisgazdapárt küldötteként. Angyalföldön Kádár János ellenében szerzett mandátumot. A parlamentben azon dolgozott, hogy a függetlenség erős pénzügyi fedezetet kapjon.

A békés jövőről szőtt remények azonban rövid idő alatt szertefoszlottak. A politikai puccs az idegen hatalom érdekei szerint ment végbe: az ország a szovjet fegyverek árnyékában ismét elveszítette az esélyt, hogy sorsát maga irányíthassa. Új rend vette kezdetét: oda lett a szabadság, elveszett a függetlenség.

Horváth János a kommunista diktatúra szemében éppoly szálka lett, mint a régiében volt. Letartóztatás, kirakatper, Andrássy út 60., kényszermunka, három év rabság.

A börtönben belső békéjébe menekítette mindazt, amit a külvilág el akart tiporni. Tudta, hogy a szabadság belülről fakad, szellem és lélek függetlenségét fegyverrel, börtönnel nem vehetik el tőle. Amikor sötétzárkával fenyegették, azt válaszolta: szeret egyedül, jó társaságban lenni.

Három szentestét is fogságban élt meg. Reformátusként misebort szerzett a fogolytárs katolikus papoknak. A börtönvilág kegyetlensége, az átélt szenvedés csak növelte hitét.

Amikor 1956-ban ismét esély volt, hogy a szabadság közös és teljes legyen, Horváth János az Országházba sietett. Munkára jelentkezett, terveket szőtt.

November elején a forradalom küldöttjeként New Yorkba utazott, hogy rávegye az Egyesült Államok és a Szovjetunió ENSZ-képviseletét: folytassanak párbeszédet Magyarországról. Kísérlete kudarcba fulladt, családjával már nem tudott Magyarországra visszatérni.

A kényszerű távollétben társakat keresett, hogy a diaszpórában egymás számára közösséget, egy darabka szabad Magyarországot teremtsenek. 45 éves fejjel újra tanulni kezdett, doktorált a Columbián, három egyetem hívta meg professzornak.

A közélet is újra munkát adott neki. Megismerkedett az Egyesült Államok több elnökével. Ronald Reagenhez munkakapcsolat fűzte.

De közben egyre inkább érezte a szülőföld hívását. 76 évesen ismét azért dolgozhatott, amit első felnőtt gondolataitól fogva a legtöbbre tartott: a szabad és független hazáért.

Felmérve mindazt, amit négy évtized alatt odaát elért (karrier, hírnév, katedra), a mérleg nyelve Magyarország felé billent. Látni és segíteni akart – újra itthon.

Bő fél évszázaddal azután, hogy először lett képviselő, ismét a magyar Országgyűlés tagja lett. Négy cikluson keresztül 785 felszólalás, 31 önálló indítvány, 95 nem önálló indítvány jelezte tiszteletre méltó munkabírását.

Horváth János a magyar parlamentarizmus évszázados kultúráját hozta el közénk. Abból a korból jött, amikor a szabadságot senki sem örökölte meg az előtte járóktól, és minden nemzedék megtapasztalta annak fájó hiányát. Történelmi és személyes tapasztalatból tudta, milyen a szabadságot megszerezni és milyen könnyű elveszíteni.

Erkölcsi tekintélyével ma is példaként áll előttünk. Ízes beszédét, bölcs tanácsait, érdekfeszítő anekdotáit sokan örömmel hallgattuk.

„…bármilyen feladatkörben dolgoztam, mindig ugyanazon értékeket: a magyar függetlenséget, a patriotizmust, a népi gondolatot képviseltem”– idézte vissza saját, munkával telt évtizedeit állami kitüntetése alkalmával.

Egy esztendővel ezelőtt betegágyából üzente haza Cecére: „Remélem, tudjátok, hogy én most is ott vagyok veletek, mert odatartozom!”

János bátyánk ma végleg hazatért. Hamvai mindörökre itt maradnak, ahová lélekben – a kényszerű távollétek alatt is – mindig tartozott.

Őrizzük meg őt emlékezetünkben!
Fogadja be lelkét az Ég!
Nyugodjék békében!

Legfrissebb beszéd
2020. március 15.
Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány