Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2019. november 15.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVIII. ülése résztvevőinek köszöntésekor a Sándor-palotában

A 80-as évek elején történt, hogy Duray Miklóst letartóztatták, mert szót emelt a felvidéki magyarság jogaiért. A börtönben az egyik őt kísérő őr megkérdezte tőle: „Magának a munkahelyén jó híre volt, miért ilyen kérdésekkel foglalkozik? Hogyhogy nem tudta felmérni a szavai következményeit?” „Fel tudtam mérni – jött a válasz –. Lehet, hogy nem hiszi, de tudtam, hogy bebörtönöznek miatta.” „Akkor miért tette? – kételkedett az őr –. Mártír akart lenni?” Duray Miklós őszintén visszakérdezett: „Nem gondolja, hogy lehet más oka is? Eszébe sem jut, hogy lehet valakinek meggyőződése is, sőt, hite abban, hogy helyesen cselekszik?”

Tisztelt Magyar Állandó Értekezlet! Kedves Vendégeink!

Helyesen cselekedni. Ez volt a vezérfonala mindazoknak, akik a legnehezebb időkben is kiálltak egy-egy közösség jogaiért. És ez volt a meggyőződése azoknak is, akik 30 évvel ezelőtt éppen a jogaikért vívott küzdelemmel döntötték meg Kelet-Közép-Európa kommunista diktatúráit. Nem mártíromságot kerestek, hanem élhető életet akartak.

Ha most visszautaznánk 30 esztendőt az időben, egy igen mozgalmas novemberbe csöppennénk. November 9-én leomlott a berlini fal – de legalábbis igencsak megroggyant. Pár nap múlva Prágában megkezdődött a bársonyos forradalom. Budapest ekkor már szabad választásokra készült. Bukarestben azonban még fagyos csend honolt – ki hitte volna, hogy egy bő hónap múlva ott is új időszámítás kezdődik?

Az 1989 előtti évtizedekben a világ magyarságának döntő többsége – a diaszpóra kivételével – kommunista diktatúrákban élt.

Akinek kisebbségi sors adatott, annak duplán volt keserű a kenyér. Még az anyaországgal való szoros kötelékbe sem kapaszkodhatott. Magyar és magyar – olykor a határ két oldalán – mintha végtelen messzeségben élt volna egymástól.

30 évvel ezelőtt így hát nemcsak a hidegháborús világ fizikai határai omlottak le. Három évtizede megteremtettük annak a feltételét, hogy minden lehetséges módon kinyilváníthassuk összetartozásunkat. Az eltelt 30 év nekünk ma azt jelenti, hogy felnőtt immáron egy generáció, amely szabadságban született.

Persze ez a nemzedék is megvívta, és ezután is meg fogja vívni a maga küzdelmeit. De valahányszor nehézségekkel küzd, gondolhat azokra, akik egykor a saját egzisztenciájukat, szabadságukat és akár az életüket is kockára téve mondták ki a magyarok igazságát itt, a Kárpát-medencében.

A mai fiatal gondolhat
Duray Miklósra – aki börtönben ült, mert az anyanyelvű oktatás felszámolása ellen tiltakozott.
Fodó Sándorra – akinek évekig nem volt rendes munkája, mert szívügyének tekintette a kárpátaljai magyarok kulturális önszerveződését, és tartani igyekezett a lelket másokban is.
Deák Ferencre, az íróra – akinek Jugoszláviában betiltották színdarabját, bezúzták könyveit.
Tőkés Lászlóra – akinek éveken át minden mozdulatát figyelte a titkosrendőrség, és a romániai forradalom kirobbanásához az adta a szikrát, hogy el akarták űzni otthonából.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Felsorolni aligha tudnánk az összes nevet, de mindannyiukért hálásak lehetünk a Gondviselésnek.

30 esztendeje az üldözöttekből közösségi vezetők lettek. Szenvedéseik, küzdelmeik hitelessé, a megmaradás peremén való egyensúlyozás pedig erőssé tette őket.

Akik így tudtak ragaszkodni az igazságukhoz, megbirkóztak a szabadsággal is. A korábbi érdekvédelem erkölcsi erejéből pártokat, szervezeteket alakítottak. Hála Istennek, ma is sokan velünk vannak azok közül, akik a kezdet kezdetén életre hívták a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget,a Magyar Közösség Pártját, a Vajdasági Magyar Szövetséget, a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségét, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét és a többi pártot, szerveződést, csoportosulást.

Tudom, vitáik akadtak bőségesen – egymással éppúgy, mint azokkal, akikkel egy országban élnek, de más nyelvet beszélnek.

Az elmúlt három évtizedben nem sikerült mindennek a végére érnünk. De oda talán már eljutottunk, hogy ami valaha a veszteségünk volt, arra lehetőségként tekintsünk.

Összetartozásunk mindig munkát ad majd nekünk. Feladatot, vitát, beszélgetést, Magyar Állandó Értekezletet. Tárgyaló- és terített asztalt.

Adja az Ég, hogy még sok-sok évig így legyen!

Legfrissebb beszéd
2020. március 15.
Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány