Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2019. május 29.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Bolyai-díj Magyar Tudományos Akadémián rendezett átadási ünnepségén

„…soha még ilyen kicsike nem volt a Földgolyó, mint amilyenné mostanában lett.”

Tisztelt Kitüntetett! Kedves Barabási Albert-László!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Bármilyen kézenfekvőnek tűnik, ez a kijelentés nem a 21. század világhálós valóságában született. A „mostanában” 90 évvel ezelőtti időpontot jelöl. 1929-ben Karinthy Frigyes fogalmazott így Láncszemek című karcolatában.

A rövidke írásban az író és társaságának tagjai azon elmélkednek, hogy a technikai fejlődés révén az emberiség tagjai közelebb vannak egymáshoz, mint valaha. Könnyebb találkozni, kapcsolatba kerülni egymással, kapcsolatokat fenntartani, mint korábban.

Egyikük egyenesen azt állítja, hogy „öt emberen” keresztül, közvetlen ismeretségi alapon kapcsolatot tud teremteni a földkerekség bármely lakójával. A Nobel-díjas Zelma Lagerlöffel éppúgy, mint a Ford-művek „szögecselő munkásával”. És le is vezeti állítása igazát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Barabási Albert-László számára Karinthy írása nem ismeretlen. Gyakran idézi előadásaiban a frappáns, öt szereplős gondolatot, amely a maga fantáziadús módján jócskán megelőzte a kutatók hálózat-elméleteit.

Karinthy még a budapesti kávéházak világában szerezte tapasztalatait, ahol mindenki legfeljebb egyetlen hosszúlépésre vagy hosszúkávéra volt egymástól.

Ki tudja, mit szólna az író a világ zsugorodásának mai tempójához, amikor már törzsasztal sem kell az ismerősök gyűjtéséhez! De az a kijelentése, hogy „percek alatt kerüli meg gondolatom a glóbust”, azt mutatja: írói, és nem pedig tudós észjárással mintha kapiskált volna valamit a digitális jövőről.

A tudomány világában azonban kapiskálni édeskevés. Bizonyítani kell.

Arra, hogy a világ sokszor mérhetetlennek tűnő összefüggései miképpen mérhetők, a tudomány csak Karinthy után évtizedekkel később szállította a bizonyítékokat. Amikor Barabási Albert-László ambiciózus ifjúként Erdélyből útra kelt, hogy tudós világpolgárrá váljon, a hálózatok kutatása jórészt még feltáratlan területnek számított.

Voltak kiváló matematikus elődök – természetesen magyarok. Erdős Pál és Rényi Alfréd az 50-es évek végén még a „véletlenszerű” hálózatokkal foglalkozott, és iskolateremtő ötleteket adott a továbblépéshez.

Azonban a valóságos, folyton növekvő, változó hálózatok működésének megismerése akkor még váratott magára. De nem sokáig. Ma már pedig éppen a hálózatkutatóké a nemzetközi tudományos élet egyik legdinamikusabban növekvő világa.

Ha alaposan megvizsgáljuk, ennek a hálózatnak kiemelkedő csomópontjain egy magyar fizikusnak, Barabási Albert-Lászlónak és munkatársainak eredményeit találjuk.

A hálózatkutatás rövid idő alatt megtalálta az utat az elmélettől a gyakorlatig. Nélkülözhetetlen eszközzé lett a legkülönfélébb területeken: a társadalomkutatásban, az úthálózatok fejlesztésében vagy a terrorizmus elleni küzdelemben.

A hálózatokról megszerzett tudás révén jobban megérthetjük például a vírusok terjedését. Többet tudunk az ökoszisztémák összefüggéseiről. Hatékonyabbá tehetjük a cégek működését. Gyorsabb, pontosabb informatikai rendszereket építhetünk. A génhálók és idegsejthálók megértésével szemléletváltásra késztetjük – új, magasabb szintre emelhetjük az orvostudományt.

Lehet-e ennél korszakalkotóbb egy tudományterület?

Persze ehhez a sikerhez, az új ötletek elfogadottságához kudarcokon, értetlenségeken át vezetett az út! Barabási Albert-László tudna arról mesélni, milyen feszültséggel teli a várakozások, viták, le nem közölt cikkek, tévútnak bizonyuló kutatások ideje. Ahogy arról is mesélhetne, hogy minden valamirevaló eredmény milyen gyorsan követeli a folytatást.

Az alapítók a Bolyai-díjat éppen olyanoknak szánták, akik Bolyai János szellemi örököseként tudják, hogy soha, semmi sem ér véget egyetlen új eredménnyel. Mert minden lehetséges válaszból szinte azonnal szárba szökken a „hogyan tovább?”, az „ebből mi következik?” kérdése.

Tisztelt Barabási Albert-László!

Az Ön kutatásainak egyik fontos tanulsága, hogy a jól működő közösségek egyben hálózatok is. Ilyen erős hálózat lehet például a nemzet: nagyon sűrű huzalozással a rendszeren belül.

A csomópontokat, vagyis az egy nemzethez tartozó embereket a közös nyelv és hagyomány, a közös tudás időtállóan köti egymáshoz.

A Földgolyó összeszűkülhet. A gondolat percek alatt kerülheti meg a glóbuszt. De ebben a globális gyorsulási versenyben a nemzetnek, a hazának, ennek a semmi máshoz nem hasonlítható otthonosságnak és összetartozásnak csak még nagyobb lesz az értéke. A siker ebben a rendszerben, ebben a hálózatban, ebben a közösségben nyer igazán értelmet.

Ahogy Ön legutóbbi könyvében írja:
„A siker nem … rólunk szól.”
„A siker olyan elismerés, amit attól a közösségtől kapunk, ahová mi magunk is tartozunk.”…
„A siker kollektív mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy az emberek hogyan reagálnak a teljesítményünkre.”

Tisztelt Professzor Úr!

Magyarország büszke, hogy az Ön nemzetközi tudományos sikere rólunk, magyarokról is szól. A Bolyai-díj azt a közösséget képviseli, amely elismeri és büszkén a magáénak érzi a magyar kutatók élvonalbeli tudományos eredményeit.

A mindenkori díjazottak teljesítményét a kollégák jól ismerik határainkon innen és túl. A Bolyai-díj azonban túlmutat a szakmán. A Bolyai-díj valódi „kollektív mérőszám”.

Ön egy riportfilmben így fogalmazott: „Ha Magyarországon vagyok, magyarul gondolkodom. Ha Amerikában vagyok, angolul álmodom.”

Hiszem, hogy még bőségesen lesz alkalma magyarul gondolkodni. Talán még magyarul álmodni is. Hogy világlátott emberként, nemzetközi tekintélyt szerezve, kimagasló sikerekkel a tarsolyában mindig fontos lesz önnek az a közösség, amelyhez születése, anyanyelve révén tartozik.

Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány