Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2019. február 15.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Nemzeti Táncszínház új épületének felavatásán

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1917 tavaszán, több mint 100 esztendővel ezelőtt, még javában zajlott a világháború. A budapesti Operaház azonban a háborús körülmények ellenére is igyekezett megfelelni küldetésének: épp egy ősbemutatóra készült. Egy táncjáték próbái zajlottak az Ybl-palotában. Azaz csak zajlottak volna.

Mert a zene annyira szokatlan volt, és a fiatal szerző a kritikusok előtt oly népszerűtlen, hogy elsőre nem akadt karmester, aki vállalta volna a mű bemutatását. A zenészek lázongtak, gúnyos megjegyzéseket firkáltak a kottájukra. A balettmester pedig siránkozva közölte, nem tud mit betanítani a táncosoknak. Mert a zenében (ahogy ő fogalmazott) „se valcer, se polka, se menüett, se csárdás, semmiféle tánc nem észlelhető”.

Az előadást már csak egyvalami menthette meg: az alkotók elszántsága.

A komponista végül mégiscsak talált egy lelkes karmestert, aki hitt a műben, és úrrá lett a rebellis zenekaron. A vonakodó táncosokat pedig a történet szerzője próbálta – önjelölt koreográfus gyanánt – lelkesíteni. Valamit biztosan jól csinált, mert a sok vita és küzdelem után a bemutatóról azt mondhatta: „egy egész fanatizált tánckarral indultunk rohamra”.

Ma már tudjuk, hogy Bartók Béla és Balázs Béla közös műve, A fából faragott királyfi a premieren meggyőzte a közönséget. Az előadásban hagyomány és korszerűség keveredett egyedi módon. Régi vágású látványvilág, újhullámos hangzás, a mozgásban pedig a kettő vegyülete.

Bartók Bélának a kortársak számára még nehezen fogyasztható zenéjét a tánc segített megérteni, elfogadni és megszeretni.

Az első diadal óta a darab számtalan különféle szemléletű előadást élt meg. A zene ugyanaz maradt, a tánc mindig más és más. Bizonyítván, hogy sokféle stílusnak és művészi gondolatnak van helye a nap alatt. Miként sokféle táncnak van helye a színpadon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A fából faragott királyfi első bemutatója óta eltelt több mint egy évszázad alatt Magyarországon a tánc megannyi műfaja megtalálta a maga közönségét, a maga színpadát.

A magyar táncművészet szellemében, de szó szerint is tartotta a lépést az idővel. Együtt változott a világgal. Megmutatta, hogy a táncban régi és új nem ellenségei egymásnak.

Olykor éppen az volt a legfrissebb, ha valaki az archaikus mozdulatokhoz, a legősibb tudáshoz nyúlt vissza. Máskor az számított korszakalkotónak, amikor a hagyományos művészi tánc elemeiből született valami egészen új.

Martin György, a magyar néptánc nagyhatású kutatója szerint: „A tánc az egyik legközérthetőbb művészet”.

Martin György Bartókhoz mérhető munkát végzett a magyar táncok gyűjtésében és leírásában, úgy tapasztalta, hogy a tánc az ember „legösztönösebb és legőszintébb” megmutatkozása. Mert az ember időtlen idők óta táncol. És sosem egymagában.

Még a szóló tánc sem lehet magányos. Kell hozzá valaki, aki zenével szolgál. És társaság, amelynek érdemes táncolni. Közösség és közönség.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Lassan 18 éve már, hogy 2001-ben a döntéshozókban felmerült: a tánc közössége és közönsége Magyarországon éppen elég nagy és erős ahhoz, hogy ez a művészeti ág ne csak albérletben legyen jelen a különféle színpadokon, hanem saját otthonra találjon. A Nemzeti Táncszínház létrejötte azt üzente: a magyar táncművészet folyamatosan olyan értéket hoz létre, amely bőven megérdemel egy önálló intézményt.

Az első idők kényszerű megoldásai és az elmúlt esztendők állandó vendégeskedése után most új korszak kezdődhet. Nagykorúságának esztendejében íme végre elkészült a nemzeti intézmény saját múltjához és hivatásához méltó játszóhelye.

Küldetése, hogy képviseljen, teret adjon, bemutasson, elbűvöljön, neveljen és kezdeményezzen. Küldetése, hogy folyton fejlődő, inspiráló közeget teremtsen ott, ahol élvonalbeli, nemzetközi hírű magyar tánccsoportok adják egymásnak az öltözőajtók kilincsét. Olyan hely legyen, ahol a kultúrát alkotják, formálják, éltetik.

Az épület szolgálatra kész. Zsinórpadlástól a nézőtérig, próbateremtől az előcsarnokig, öltözőktől a színpadig – alázatosan a tánc alá hajlítja minden négyzetméterét.

A ház már áll. Még néhány percig, amíg végérvényesen birtokba nem veszik a táncosok, csak „Puszta fal, nyolc sarok”, mint Weöres Sándor versében. A magyar táncművészet mestereiben pedig minden tudás, tehetség és lelkesedés megvan, hogy a puszta falak közé mindenkor maradandó élményt adó előadásokat varázsoljanak.

Valahogy úgy, mint Weöres Sándor A tánc című költeményében:
„Testből font jelbeszéd
tölti a csarnok holt terét,
éled a föld nehéz pora
fölveri lábak halk dobaja.”

Legújabb videók
Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány