Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2018. november 20.

Áder János köztársasági elnök beszéde A Szent Korona és a koronázási jelvények története és szerepe a 20. században című konferencián az Országház Felsőházi Termében

„…mintha az égből szállt volna alá.”

Több mint 500 esztendeje már, hogy valaki ilyen áhítatos szavakkal írt a Szent Koronáról (eredetileg persze latinul).

Tisztelt Konferencia!

Pedig nem volt sem magyar, sem olyan ember, aki az érzelmeket előbbre helyezné az értelemnél. Reneszánsz tudós volt, humanista történetíró. Antonio Bonfini. Itália szülötte.

Egy kívülálló, akit Magyarországra vetett a sors. Egy kívülálló, aki Mátyás királytól kapott megbízást, hogy írja meg a magyarok krónikáját.

Bonfini ebben a műben részletesen beszélt arról, hogy Mátyás milyen küzdelmet folytatott a Szent Korona visszaszerzéséért. A koronáért, amely nélkül – ahogy az uralkodó fogalmazott – „senki sem nevezhető királynak”, amely nélkül „törvényesen uralkodni nem lehet”.

Bár Bonfini személyesen nem lehetett jelen, a rendelkezésre álló adatok és visszaemlékezések alapján hitelesen számolt be arról a pillanatról, amikor 23 év száműzetés után újra magyar földre ért a Szent Korona. Sopronban három napra közszemlére tették, az emberek ujjongva ünnepelték. Visszatért – nem először, és nem is utoljára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„…mintha az égből szállt volna alá.”

A magyar hagyományban nagyon régi a meggyőződés, hogy a Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép,ereklye.

A Szent Korona jelentőségének kettőségére utal a mai konferencia címében megbújó két szó is: a koronázási jelvények „története” és „szerepe”.

Történet és szerep. A szigorúan vett történet megannyi fényes pillanat és viszontagság drámai vegyülete.

Ám a Szent Korona szerepe nagyobb és teljesebb, mint pusztán a tárgy története a születéstől a Parlament kupolaterméig. A magyar koronának a megannyi válságban, trónviszályban, háborús kataklizmában réges-régen el kellett volna pusztulnia. Nagy és erős nemzetek ősi koronaékszerei így vesztek el a múltban.

Európa egyik legrégebbi felségjelvénye azonban megmaradt. Harcoltak érte, ellopták, menekítették, váltságdíjat fizettek érte, elásták, keresték és nem találták, kiváltották, hazahozták.

Magyarok és más nemzetek tagjai is őrizték tisztelettel – vagy bántak vele méltatlanul. Megjárta a bécsi és prágai kincstárat, de a föld mélyét is,egy Orsova melletti ártéri füzesben. Volt katonai benzineshordóban az ausztriai Mattsee mocsarában. Együtt „lakott” az Egyesült Államok aranykészletével a Fort Knox szigorúan őrzött páncéltermében. Utazott hajón, hintón, szekéren és az amerikai légierő különgépén – hogy csak néhányat említsünk a „regényes” utazásokból. A Tanácsköztársaság idején az is komolyan felmerült, hogy a Szent Koronát barbár módon beolvasszák. Csodával határos módon mégis megmaradt.

A tudomány józan érveit figyelembe véve sem túlzás azt állítani, hogy a Szent Korona megmaradása valóságos csoda. Az egyik legszebb közös csodánk, hogy a dicső és kevésbé dicsőséges időkben is társunk maradt. Velünk hordozta a századok minden búját és örömét, minden megpróbáltatását és újrakezdését.

Szemere Bertalan, a korona 1849-es elrejtője fogalmazott így: „minden más koronáktól jelentékenyen különbözik. Nem puszta ékszer, mellyel akárki fölékesítheti homlokát s király lesz; hanem jegygyűrű, talizmán, mellyel a nemzet el szokta magát jegyezni királyával.”

Kossuth még ennél is tovább ment. Egyenesen azt mondta, hogy a korona nem a királyé, hanem „a nemzet tulajdona”.

Mi pedig hozzátesszük, hogy ebben áll pótolhatatlansága. Egy térben és időben kiterjedt közösség összetartozásának jelképe, államiságunk szimbóluma. Nemcsak tárgy, de eszme is. Hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek. Abroncsa közös sorsunknak. Büszkévé tesz, figyelmeztet a hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra.

Tisztelt Tanácskozás!

A történész hivatása hasonlatos a restaurátoréhoz. A finom részletek csak akkor válnak láthatóvá, ha azokat gondos kezek szakszerű mozdulatokkal, nagy alapossággal megtisztítják az idők során rárakódott rétegektől.

A Szent Korona kutatásával sincs ez másképp. A 21. századi magyar ember főhajtása csak akkor lehet igazán hiteles, ha a tudása is az. Ha nemcsak a korona szent nekünk, de hiteles története is az.

Jó tudni, hogy a magyar tudományos közéletben kitüntetett helyen áll ez a szemlélet. Jó tudni, hogy a történészszakma hazai szervezetei szívükön viselik a koronázási jelvényekkel kapcsolatos kutatásokat. Jó tudni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatókat összegyűjtő Lendület-csoportjai között is ott találjuk a Szent Koronával foglalkozó csapatot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Antonio Bonfini a Szent Korona 1463. évi hazatérését és a soproni bemutatás hangulatát így írta le: „…megszámlálhatatlan sokaság hömpölygött áhítatos szeretettel; megnézte, felismerte és mélységes tisztelettel hódolt előtte.”

Közel 500 évvel később a Magyar Királyi Koronaőrség parancsnoka, aki 1945-ben a koronaékszereket a határon túlra menekítette, így írt: „…meggyőződéssé vált bennem, hogy ez a titokzatos, szent ereklye nem tűnhet el. (…) Az isteni gondviselés vigyáz rá, (…) az mentette meg a történelem legnagyobb válságain keresztül a magyar nép számára, és fogja megmenteni a jövő számára is.”

E szavak arra figyelmeztetnek minket, hogy hálával gondoljunk mindazokra, akik az elmúlt évszázadok során a Szent Korona megmentésében a gondviselés munkatársai voltak.

És köszönetet mondjunk mindazoknak, akik ma is védik, óvják, kutatják.

Remélem, hogy múltunk alaposabb ismerete több tudást, bölcsességet adj a jövő nemzedékek számára! Eredményes tanácskozást kívánok a konferencia minden résztvevőjének.

Legújabb videók
Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány
Legfrissebb sajtóközlemény
2018. december 07.
Törvény visszaküldése az Országgyűlésnek