Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

Áder János államfő beszéde a köztársaságielnök-választást megelőzően az Országgyűlés plenáris ülésén


S habár a bűnöket senki sem teheti meg nem történtté, mégis hiszünk abban, hogy a kölcsönös bocsánatkérést követő megbocsátás a megbékélésen is képes túlmutatni.” Másnap Szerbia köztársasági elnökével közösen hajtottunk fejet az ártatlan szerb és magyar áldozatok emlékművei előtt. Nikolić elnök úr pedig a következőkkel viszonozta a szerb parlamentben elmondott szavaimat: „alapvető emberi kötelesség, hogy emlékezzünk, … és megbocsássunk egymásnak. Ezt őszintén tesszük, közösen és azonos odaadással.” Néhány hónap múlva a szerb kormány hatályon kívül helyezte a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös határozatot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt, hogy a múlt e tragikus, fájdalmas fejezetét 70 év elteltével – más európai országoknak is példát mutatva – sikerült lezárni, azoknak köszönhetjük, akik évtizedekig keresték az emlékeket és az emlékezőket. Azoknak, akik újra és újra megpróbáltak – nem kevés személyes kockázatot vállalva – minden évben méltó módon megemlékezni az ártatlan magyar áldozatokról.

Bár többen voltak, de kettőjük nevét szeretném megemlíteni: Matuska Mártonét és Teleki Júliáét. Akik évtizedekig nem adták fel a reményt, segítettek nekünk abban, hogy a világ XX. században kibillent erkölcsi rendjéből helyreállítsunk valamit. Köszönet érte!

Tisztelt Ház!

Megválasztásomkor elmondott beszédemben azt javasoltam, hogy tegyük közös életünk központi kérdésévé a teljesítményt, a tenni tudó és tenni akaró emberek megbecsülését. Nem csak tudósainkét, feltalálóinkét, kiváló művészeinkét, sikeres sportolóinkét, de a mindennapi élet legkülönbözőbb területein becsülettel helytálló honfitársainkét. Mindezt megtoldottam egy Deák Ferenc-idézettel, aki azt mondta: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.”

Abban a szándékomban, hogy életünk központi kérdésévé tegyük a teljesítményt, az elmúlt öt évben csak megerősödtem, hiszen rengeteg bizonyságra leltem. Csak néhány példa rá.

Egy Tolna megyei kis faluban – Belecskán – láthattam, hogy egy szorgalmas, igyekvő polgármester révén felszámolták a 40%-os munkanélküliséget. Egy másik – Borsod megyei – kis faluban, Gömörszőlősön arra mutattak példát, hogyan lehet egyidejűleg őseink hagyományát őrizni, és a XXI. század kihívásainak is megfelelni. Békéscsabán megtapasztaltam, hogy egy hazai vállalkozás - nemzetközi mércével mérve - is lehet sikeres. A legismertebb személy- és teherautókhoz gyártott öntvényeikkel több mint 1000 embernek biztosítanak kenyérkereseti lehetőséget.

New Jerseyben – a Rubik-kockát bemutató vándorkiállítás megnyitóján – azzal büszkélkedhettem, hogy se szeri, se száma azoknak a magyar találmányoknak, felfedezéseknek, innovációknak, amelyek olyannyira a mindennapjaink részévé váltak, hogy nélkülük már el sem tudnánk képzelni az életünket.

Kétévenként a Magyar Tudományos Akadémián a Bolyai-díj átadásakor – elődeim hagyományát folytatva – a magyar nemzet nevében süvegelhettem meg legkiválóbb tudósaink teljesítményét.

És bizony arra is volt példa, hogy honfitársaim nevében a Debreceni Egyetem orvosainak, szakápolóinak mondhattam köszönetet azért a világraszóló teljesítményért, amit egy agyhalott várandós kismama mesterséges életben tartása jelentett. Mindannyian tudták, hogy az édesanyát nem tudják megmenteni, de 92 napos hősies erőfeszítésüknek hála a magzatból egészséges csecsemő lett. Ezt soha, sehol, senkinek nem sikerült idáig elérnie. Magyar orvosoknak, magyar ápolóknak viszont igen! Köszönet érte!



Legújabb videó
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány