Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

Áder János államfő beszéde a köztársaságielnök-választást megelőzően az Országgyűlés plenáris ülésén


S habár a bűnöket senki sem teheti meg nem történtté, mégis hiszünk abban, hogy a kölcsönös bocsánatkérést követő megbocsátás a megbékélésen is képes túlmutatni.” Másnap Szerbia köztársasági elnökével közösen hajtottunk fejet az ártatlan szerb és magyar áldozatok emlékművei előtt. Nikolić elnök úr pedig a következőkkel viszonozta a szerb parlamentben elmondott szavaimat: „alapvető emberi kötelesség, hogy emlékezzünk, … és megbocsássunk egymásnak. Ezt őszintén tesszük, közösen és azonos odaadással.” Néhány hónap múlva a szerb kormány hatályon kívül helyezte a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös határozatot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt, hogy a múlt e tragikus, fájdalmas fejezetét 70 év elteltével – más európai országoknak is példát mutatva – sikerült lezárni, azoknak köszönhetjük, akik évtizedekig keresték az emlékeket és az emlékezőket. Azoknak, akik újra és újra megpróbáltak – nem kevés személyes kockázatot vállalva – minden évben méltó módon megemlékezni az ártatlan magyar áldozatokról.

Bár többen voltak, de kettőjük nevét szeretném megemlíteni: Matuska Mártonét és Teleki Júliáét. Akik évtizedekig nem adták fel a reményt, segítettek nekünk abban, hogy a világ XX. században kibillent erkölcsi rendjéből helyreállítsunk valamit. Köszönet érte!

Tisztelt Ház!

Megválasztásomkor elmondott beszédemben azt javasoltam, hogy tegyük közös életünk központi kérdésévé a teljesítményt, a tenni tudó és tenni akaró emberek megbecsülését. Nem csak tudósainkét, feltalálóinkét, kiváló művészeinkét, sikeres sportolóinkét, de a mindennapi élet legkülönbözőbb területein becsülettel helytálló honfitársainkét. Mindezt megtoldottam egy Deák Ferenc-idézettel, aki azt mondta: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.”

Abban a szándékomban, hogy életünk központi kérdésévé tegyük a teljesítményt, az elmúlt öt évben csak megerősödtem, hiszen rengeteg bizonyságra leltem. Csak néhány példa rá.

Egy Tolna megyei kis faluban – Belecskán – láthattam, hogy egy szorgalmas, igyekvő polgármester révén felszámolták a 40%-os munkanélküliséget. Egy másik – Borsod megyei – kis faluban, Gömörszőlősön arra mutattak példát, hogyan lehet egyidejűleg őseink hagyományát őrizni, és a XXI. század kihívásainak is megfelelni. Békéscsabán megtapasztaltam, hogy egy hazai vállalkozás - nemzetközi mércével mérve - is lehet sikeres. A legismertebb személy- és teherautókhoz gyártott öntvényeikkel több mint 1000 embernek biztosítanak kenyérkereseti lehetőséget.

New Jerseyben – a Rubik-kockát bemutató vándorkiállítás megnyitóján – azzal büszkélkedhettem, hogy se szeri, se száma azoknak a magyar találmányoknak, felfedezéseknek, innovációknak, amelyek olyannyira a mindennapjaink részévé váltak, hogy nélkülük már el sem tudnánk képzelni az életünket.

Kétévenként a Magyar Tudományos Akadémián a Bolyai-díj átadásakor – elődeim hagyományát folytatva – a magyar nemzet nevében süvegelhettem meg legkiválóbb tudósaink teljesítményét.

És bizony arra is volt példa, hogy honfitársaim nevében a Debreceni Egyetem orvosainak, szakápolóinak mondhattam köszönetet azért a világraszóló teljesítményért, amit egy agyhalott várandós kismama mesterséges életben tartása jelentett. Mindannyian tudták, hogy az édesanyát nem tudják megmenteni, de 92 napos hősies erőfeszítésüknek hála a magzatból egészséges csecsemő lett. Ezt soha, sehol, senkinek nem sikerült idáig elérnie. Magyar orvosoknak, magyar ápolóknak viszont igen! Köszönet érte!



Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb videó
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány