Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2015. április 12.

Áder János köztársasági elnök megnyitó beszéde a dél-koreai Teguban rendezett 7. Víz Világfórumon

Mélyen tisztelt Elnök Asszony!
Excellenciás Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor néhány perccel ezelőtt mindannyian megnéztük az emberiség történetét néhány percben bemutató videoklipet, akkor láthattuk a fő üzenetet is a képeken: víz nélkül nincs élet, víz nélkül nincs emberi civilizáció. És hozzátehetnénk ehhez az üzenethez azt, hogy elegendő egészséges víz nélkül nincs fenntartható fejlődés, elegendő mennyiségű egészséges víz nélkül nincs fenntartható béke. Tehát amikor a vízről beszélünk, akkor valójában a közös életünkről, a közös jövőnkről beszélünk.

Nem véletlen, hogy a davosi Világgazdasági Fórum idei jelentésében a világot fenyegető legnagyobb kockázatként a vízügyi válságot jelölte meg. Nem a háborúkat, nem a tömegpusztító fegyvereket, hanem a vízválságot. Hogy ez az elemzés, ez a megjelölés mennyire találó és mennyire igaz, azt nap mint nap láthatjuk a sajtó hasábjain. Elég csak felidéznünk az elmúlt hetek történéseit.

Ha megengedik, hadd tegyek most egy személyes megjegyzést! Röviddel a konferencia kezdete előtt találkoztam Benedito Braga elnök úrral, aki kiemelte, hogy milyen aszály van Brazíliában. Ezek voltak az első mondatai azok után, hogy köszöntötte partnereit. De a sajtóban Önök is olvashatnak erről. Sao Paulo húszmilliós város. Öt tározóban tárolják – tárolták korábban – a városi lakosság ellátásához szükséges víznek a felét. Ebben az öt tározóban ma, tisztelt hölgyeim és uraim, a korábbi vízkészlet 13 százaléka áll csak rendelkezésre. Nem véletlen, hogy nagyon súlyos, hetenkénti korlátozásokra kerül sor, és nem véletlen, hogy Sao Paulóból elkezdtek elköltözni az emberek – már akinek volt hova.

De nézhetünk egy másik dél-amerikai példát, Chile példáját. Néhány héttel ezelőtt mindannyian láthatták a pusztító esőzések hatásait, a drámai felvételeket. Arról már kevesebbet beszélünk, hogy Chilében nyolc éve pusztít az aszály. És mik ennek a következményei? Kiszáradt gyümölcsösök, veszélybe kerülő bortermelők, és az egyébként vízigényes rézbányászat termelésének kényszerű korlátozása.

Kiránduljunk át az északi kontinensre, Észak-Amerikába: Kaliforniát – néhány napja láthatták az erről szóló tudósításokat – 120 éve nem látott aszály sújtja. Rendszeres vízkorlátozásokra kell felkészülni, és a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülésére ott is.

A mai találkozóra készülve rendkívül mellbevágó dolgokat láthattam, hallhattam Koreáról. Nyugodtan mondhatom, hogy jobb helyet, mint Korea nem is nagyon találhattak volna a 7. Víz Világfórum megrendezésére, mert kevesen tudják, hogy Korea hőmérséklete a világátlagot meghaladó mértékben emelkedik. És ennek persze látjuk a következményeit is, hiszen ma Koreában 27 százalékkal több az éves csapadék mennyisége, mint száz esztendővel korábban. És e két dolognak a következményét a koreai emberek a bőrükön érzik, hiszen a hihetetlen esőzéseket, a felbecsülhetetlen károkat okozó súlyos árvizeket néhány héttel később az ország másik területén tartós regionális aszály követ.

És hogy nemcsak mezőgazdaságot, nemcsak a nagyvárosok vízellátását, nemcsak az ipari termelést sújtó következményei vannak a vízháztartás felborulásának, vagy – ahogy a tudósok mondják – a hidrológiai ciklus felgyorsulásának, arra példaként Szíriát hozhatjuk. Mi is történt Szíriában? Szíriában a három évig tartó aszály tönkretette a mezőgazdaságot. Ennek következtében mintegy másfélmillió ember áramlott a városokba. A szíriai kormány ezt a konfliktust nem tudta kezelni, amiből súlyos szociális feszültség, ezt követően társadalmi robbanás, majd pedig a mai napig tartó polgárháború következett.

Ezek a példák is világosan mutatják, hogy napról napra, hétről hétre újabb és újabb figyelmeztetéseket kapunk a természettől, hogy ez így nem mehet tovább.

Ráadásul nemcsak figyelmeztetéseket kapunk, hanem jelentéseket, elemzéseket is tudósoktól, szakértőktől, az ENSZ különböző testületeitől. Ismerjük ezeket az elemzéseket, csak néhány következtetést emelnék ki ezekből: tíz év múlva – ez már nincsen olyan nagyon messze – közel kétmilliárd ember abszolút vízhiányos területen fog élni a világon. Az emberiség 40 százaléka már most is osztott, közös vízgyűjtő területekről szerzi be a napi ellátáshoz szükséges vízmennyiséget. És láthatjuk, ahogy elindul, bocsánat a kifejezésért, a marakodás a közös vízért.


előző oldal12következő oldal

Legújabb videó