Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

Áder János köztársasági elnök beszéde Abdán, a Radnóti-emléknapok záró megemlékezésén



Tisztelt Emlékezők!

Akiket itt ért a halál, oly korban éltek, amikor ember az ember ellen, magyar a magyar ellen fordult egy őrült és gyilkos eszme nevében kirobbantott háborúban.

Ki kell mondanunk, hogy soha nem bocsáthatunk meg azoknak, akik fegyvert emeltek ártatlan emberekre.
Ki kell mondanunk, hogy utolsó hazaárulóként tekintünk azokra, akik képesek voltak elárulni a nemzeti összetartozás eszméjét, és akik állami szintre emelték a terrort, amelynek nevében kezet és fegyvert emeltek saját honfitársaikra…

Itt, Abda határában Radnóti Miklós alakjában azok arcát és szenvedéstörténetét is meg kell látnunk, akiket úgy pusztítottak el, mintha nem lenne joguk otthonhoz, családhoz, emberi méltósághoz.

Benne meg kell látnunk mindazoknak az arcát, akiknek életét úgy akarták semmivé tenni, mintha sohasem léteztek volna.

Mindazokét a számkivetettekét, akik mindig is a magyar nemzethez tartozóknak vallották magukat, de akik a magyar állam hitleri útmutatásokat követő terrorja következtében nem lelhettek honra a hazában.

Világos, egyértelmű szavakkal ki kell mondanunk, történelmünk szégyenének tekintjük azokat az időket, amikor államunk vezetői felhatalmazva érezték magukat arra, hogy vérgőzös eszméktől megrészegülve megtagadják a nemzetünkhöz tartozókat. Elvitatva tőlük még a létezés jogát is.

Tisztelt kegyelettel emlékező Honfitársaim!

A kitaszítottak bori menetéből 22-en itt értek útjuk végére. Kiontott vérük abban a földben van, ahol most állunk.

Radnóti szellemisége arra int bennünket, hogy nekünk emlékeznünk és emlékeztetnünk kell rájuk. Mindannyiukra.

Emlékeznünk kell a lövésekre és az azt követő csöndre. A halál mélységes csöndjére.

70 évvel ezelőtt itt, Abdánál nem névtelen, darabra elszámolható bábukat lőttek tömegsírba, hanem embereket, akiknek neve, munkája, élethivatása, családja, szerelme volt.

Magyarokat, akikkel egy nemzethez tartozunk. Bárhonnan is indultak, bármilyen istenben hittek.

És ezen a helyen emlékeznünk kell az itteni tömegsír exhumálásának fájdalmas napjaira is. Emlékeznünk kell a pillanatra, amikor a kihantolást végzők „egy talajvízzel és oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett” noteszt találtak az egyik kivégzett áldozat zsebében.

Benne öt nyelven a következő üzenet állt: „ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza”.

Ez a notesz halk kiáltás volt az égre. Az emberi méltóság hiteles dokumentációja. Feljegyzés a magyarok golgotájáról.

Egy holokauszt-túlélő idős asszony mesélte, hogy a borzalmak közepette azt mondogatta magának: én az vagyok, amit én teszek, s nem az, amit velem tesznek.

Radnóti Miklós is hasonlóan gondolkodott.

Az életét elvehették, de semmit sem vehettek el abból, ami őt költővé, magyarrá és hívő emberré tette. Lélekben egyetlen percre sem vált rabbá. Ő mindvégig Radnóti Miklós volt.

Egy szerelmes férfi, akinek felesége, Gyarmati Fanni egy hosszú életen át mindent úgy igyekezett megőrizni otthonában, ahogy azt Miklós is szerette.

Radnóti Miklós nem nagyon szeretett könyveket kölcsönadni, és szívesen játszott barátaival azzal a szókirakóval, amit ő maga saját kezűleg készített. Hús-vér ember volt. Bérlete volt a Nemzeti Sportuszodába és olvasójegye az Országos Széchényi Könyvtárba. Hívő ember volt, aki – mint mondta – nem „spekulációból” lett kereszténnyé. Zseniális alkotóerővel megáldott költő volt, akinek a világ poklában is gondja volt arra, hogy verseiben ne sérüljön a klasszikus időmérték. Az abdaiak úgy látták életében utoljára, amint a töltés mentén könyökére támaszkodva ír. Számot vetve sorsával talán épp ekkor írhatta noteszére öt nyelven lejegyzett, utolsó üzenetét…

Mindössze 35 éves volt.

Emléke legyen áldott!


előző oldal12következő oldal

Legújabb videó