Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

Áder János köztársasági elnök beszéde az Élet Menete megemlékezésen Auschwitzban



Nekünk rájuk is emlékeznünk kell. Emlékeznünk és emlékeztetnünk. Mert fokozhatatlan tragédiájukat nem tetézhetjük a feledés bűnével. Az ő vértanúságuk örök időkre szóló tanulságot jelent Európának és az emberiségnek.

Tisztelt Emlékezők!

1944 tragédiájának a megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a végső megoldás kikényszerítése a német megszállók ördögi terve volt. Máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe ezzel az akarattal, sőt annak kiszolgálójává vált. Az 1944. március 19-én megszállt Magyarország nem védte meg polgárait. Hatóságai azok szolgálatába szegődtek, akik honfitársaink elpusztítására szövetkeztek. Nem jelent sem mentséget, sem magyarázatot, hogy ez Európa sok más országában is így történt.

Mert halottainknak semmilyen magyarázat nem adhatja vissza az élet lehetőségét. Senki sem adhatja vissza őket nemzetünknek. Ez közös veszteség, közös fájdalom, közös gyász nekünk, ma élő magyaroknak. És közös gyász, közös veszteség, közös fájdalom az utánunk jövőknek.

Közös a sorsunk.

Közös a sorstalanságunk.

Mert akik zsidó honfitársainkat megalázták és halálba küldték, azok a magyar nemzetet is megalázták, egész nemzetünknek okoztak pótolhatatlan veszteséget. Mindegy, hogy náci németként vagy a hitleri ideológiát kiszolgáló magyarként tették, amit tettek.

Nincs bocsánat arra, ha egy állam a saját polgárai ellen fordul.

Tisztelt Emlékezők!

Amikor itt állunk, másfél millió emberi lélek szól hozzánk, és azt kérdezi: miért? Miért ez a sors méretett rájuk? Hogy történhetett meg ez az iszonyat a 20. századi Európában? Miképp aljasodhatott odáig az ember, hogy halálgyárakat építsen embertársai előre eltervezett elpusztítására? Magyarázat nincs. Válasz sincs. Mert nincs az a szó, ami Auschwitz tragédiájához fogható lenne.

Ha egy pillanatra lehunyjuk szemünket és odaképzeljük magunkat az áldozatok helyébe, lelkük talán némi vigaszra lel. Vigaszra abban, hogy nem az elpusztítottak tömegeként gondolunk rájuk, hanem egyéni sorsokat, arcvonásokat, megértésre és boldogságra született embereket látunk bennük. A gyermekekben saját gyermekeinket. Az édesanyákban saját édesanyánkat. A nagyszülőkben saját nagyszüleinket. Embereket, akikhez személyes közünk van mindannyiunknak. Közös halottainkat, akiknek kijár a tiszteletadás csendje.

Tisztelt Emlékezők!

Adózzunk közösen egy perc néma csenddel közös emléküknek.

De mielőtt néma tiszteletadásunkra sor kerülne, kérem, gondolják el, mi történne, ha minden auschwitzi áldozatra mindössze egyetlen percnyi néma főhajtással emlékeznénk? Felfoghatatlan még kimondani is! Ennek a minden lelket megszólító csendnek csaknem három teljes esztendőn át kellene tartania ahhoz, hogy Auschwitz minden áldozatának néma tiszteletet adjunk. És most elérkezett a pillanat, hogy közösen, személyes hitünk vagy meggyőződésünk szerint egyperces néma imádsággal emlékezzünk meg azokról, akiknek csendje körülvesz minket...

(...)

Köszönöm, hogy Magyarország államfőjeként együtt emlékezhettem Önökkel.


előző oldal12következő oldal

Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány