Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

INTERJÚK

2017. október 13.

A Hungary Today interjúja Áder János köztársasági elnökkel

– Milyen célokkal érkezett Elnök úr New Yorkba, és milyen szerepe van a mostani ENSZ-közgyűlésen?

– Több oka volt annak, hogy ezen a héten ide jöttünk: egyrészt ülésezett az ENSZ Vízügyi Elnöki Testülete. Másfél évvel ezelőtt az akkori ENSZ-főtitkárnak, Ban Ki Munnak, és a Világbank elnökének felkérésére létrejött egy államfőkből, miniszterelnökökből álló testület, hogy a világra leselkedő vízválság problémaival foglalkozzon, és javaslatokat tegyen le az asztalra. A mostani találkozón összegeztük az eddig elvégzett munkát, illetve arról is beszéltünk, hogy a jövő tavaszra elkészülő jelentésünknek melyek legyenek a fő üzenetei.
Másrészt felkérést kaptam Mike Bloombergtől. Már júliusban találkoztunk New Yorkban, és már akkor meghívott a Global Business Forum rendezvényére, amelyet szintén ennek a hétnek az elején tartottak New Yorkban. Multinacionális vállalatok vezetői, politikusok, valamint különböző NGO-k képviselői ültek egy asztalhoz, hogy a világgazdaság lehetőségeiről, a fenntartható fejlődés kérdéseiről, a párizsi vállalás teljesítéséről, és az ebből adódó feladatokról egyeztessenek.
Részben ehhez kapcsolódik, hogy a dán miniszterelnökség is szervezett egy fórumot arról, hogy hogyan lehet a vízügyi infrastrukturális beruházásokat erősíteni, mert hatalmas lemaradásban vagyunk. Felkértek a fórum nyitó előadásának megtartására.
Tehát mindhárom fórum a környezeti fenntarthatóság témájára fókuszál. Fordulóponthoz érkezett a világ: azon az úton, ahol most vagyunk, vagy ameddig eddig eljutottunk, nem mehetünk tovább. Váltani kell, mert az életmód, amit kialakítottunk, már nem tartható fenn. De a fejlődésből nem akarunk visszalépni, a komfortunkat nem akarjuk csökkenteni. De akkor hogyan tovább? Erről szóltak ezek a programok.

– Elnök úr miért tekint úgy a vízválságra, mint a világ egyik legfontosabb problémájára? Milyen fejlemények történtek a héten a vízügyek területén?

Közhelynek hangzik, hogy a víz az élet forrása. Sokan mondják azt is, hogy a víz a legfontosabb természeti erőforrásunk. Ennek ellenére igazából nincs ára a víznek. Bizonyos helyeken, bizonyos kultúrákban, bizonyos földrajzi régiókban nincs értéke. Felelőtlenül bánunk vele, miközben láthatóan egyre kevesebb van, különösen a jó minőségű, fogyasztható vízből. Márpedig a mezőgazdaságnak is vízre van szüksége, az egyre nagyobb létszámú emberiségnek is vízre van szüksége, az iparnak is vízre van szüksége, az egyre gyarapodó városoknak is vízre van szükségük, az energiatermeléshez is vízre van szükségünk, és így tovább. Víz nélkül tulajdonképpen az életünket nem tudjuk a normális mederben tartani. Ehhez képest a vízzel pazarlóan bánunk, a vizet szennyezzük, és ha így folytatjuk, akkor bizony ellehetetlenítjük egyik legfontosabb életfeltételünket. Ez az apropója, ami miatt ezt a problémát újra meg újra körbejárom, és azokon a fórumokon, ahol felkérnek, beszélek erről.
Nézzük a dolognak a magyarországi érintettségét! Ha hazai perspektívából ránézünk a térképre, vagy földrajzi ismereteinket elővesszük, akkor azt látjuk, hogy Magyarország vízben viszonylag gazdag ország. Igen ám, de a magyarországi víz 90%-a a határon túlról érkezik! Ki vagyunk tehát szolgáltatva a szomszédoknak, akik ha tározót építenek, elrekesztik vagy szennyezik a vizet – sajnos mind a kettőre van példa –, akkor vagy nem, vagy csak rossz minőségű, szennyezett vízhez jutunk, ami nyilvánvalóan korlátozza a lehetőségeinket. Országunk egyes részein az éves csapadékmennyiség Európában az egyik legkevesebb. Ha így megy tovább, félő, hogy félsivatagos területnek számítunk majd.
Egy tanulmány szerint Európában klímavédelmi szempontból a Kárpát-medence, és annak közepén Magyarország a legsérülékenyebb. A klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében sokkal hamarabb és nagyobb intenzitással érződnek, mint Európa más részein. Magyarország sokszorosan megszenvedi a klímaváltozást, aminek egy jelentős része – a tudósok azt szokták mondani, hogy 80 százaléka –, a vízen keresztül érződik. Nekünk a vízgazdálkodás, a szennyezések megakadályozása, az öntözött területek kibővítése, a szárazságtűrő növények nemesítése, az egyre szárazabb klímájú ország alkalmazkodása a megváltozott körülményekhez az első számú célunk. Földjeinken továbbra is növényeket akarunk termeszteni, és nem akarunk lemondani azokról a gyümölcsökről, zöldségekről, a szőlőről, nem utolsósorban a borról, amit Magyarországon jó minőségben meg tudunk termelni. Ehhez pedig egyre inkább vízre lesz szükségünk. Az égi áldás sajnos egyre ritkábban, viszont nagy mennyiségben jön. Ilyenkor ez már nem annyira áldás, hanem sokkal inkább komoly problémák okozója, amire láttunk példát az elmúlt hetekben is.

– Elnök úr a héten kitüntetést adott át Papp Lászlónak, a New York-i Amerikai Magyar Emlékmű Bizottság elnökének. Hogyan látja a diaszpóramagyarság jelenlegi helyzetét és jövőjét?

– Amerre csak járok, találkozom a kint élő magyarokkal, és két dolgot tapasztalok: vannak olyan törekvő magyarok, akik ’56 után vagy a ’90-es években érkeztek új hazájukba. Ők a fogadó ország hasznos tagjaivá akarnak válni, de egyúttal nem akarják feladni a magyar identitásukat, és hajlandók az életükből, szabadidejükből arra áldozni, hogy más magyarokat megkeressenek, és közös programokat szervezzenek. A másik szervező erő, hogy ha van a magyar állam részéről egy agilis képviselő, tiszteletbeli konzul, főkonzul, nagykövet, aki ezt a tevékenységet koordinálja és elősegíti, akkor ez már tényleg egy hatékony és jól működő közösséggé tud válni. A Magyarország Barátai Alapítvány a világban élő magyarság talán legfontosabb csúcsszervezete, melynek már az országokon átnyúló hálózata is kialakul. Ma már az internet világában az emberek folyamatosan napi kapcsolatot tudnak tartani egymással, és évente egyszer nagyon sokan eljönnek Magyarországra is. Az óhazában személyesen is tudnak találkozni, és egy minden értelemben élő, mindennapi kapcsolattá tudják alakítani a korábbi, esetleg elszigetelt próbálkozásokat. Ez meg is erősíti őket abban a hitükben, hogy érdemes a magyar identitásukat megőrizni, hiszen nincsenek egyedül, nem „utolsó mohikánok”, akik tulajdonképpen egyedül vannak egy ilyen hatalmas nagy olvasztótégelyben, mint amilyen New York.
Fontos szövetségesei ők Magyarországnak – különösen, ha a következő generációknak is továbbadják ezt a tradíciót, és megtanítják a magyar nyelvet, megismertetik a magyar kultúrát, még annak ellenére is, hogy gyerekeik esetleg nem is voltak még Magyarországon. Tudom, hogy fogyatkozik ezeknek az elszármazott magyaroknak a száma, és nagyon erős a csábitás arra, hogy a többségi társadalom szirénhangjait hallja csak meg az ember. Szerintem azokat a pozitív példákat kell minden körülmények között erősíteni, amelyek arról szólnak, hogy a gyökereit nem tagadhatja meg az ember.


előző oldal12következő oldal

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány