Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2017. június 24.

Áder János köztársasági elnök köszöntő beszéde a Második Helvét Hitvallás magyarországi elfogadásának 450. évfordulóján, a Magyar Református Egyház zsinatának ünnepi ülésén a debreceni református Nagytemplomban

Németh László írja a Vizsolyi Bibliáról:
„…a szószékről lenyúlt a mindennapok szóhasználatába s az egyszerűbb emberek képzeletkincsébe is.

Száz kiadásban egyre mélyebb gyökeret eresztett belénk s odakerült paraszt apáink almáriomára s a nagyanyánk pápaszemtokja alá.”

Főtiszteletű Püspök Urak, Főgondnok Urak,
Főtiszteletű Zsinat,
Hölgyeim és Uraim! Áldás, békesség!

A Vizsolyi Biblia születése hatalmas teljesítmény volt. Nyomtatásához a betűt Németalföldről, a papírt Lengyelországból hozták. De a betűn és a papíron túl az első teljes magyar bibliafordítás legfőbb feltétele a hívő, elkötelezett ember volt.

Károli Gáspár csodálatraméltó szellemi munkája, Mantskovit Bálint nyomdász türelmes pontossága, Rákóczi Zsigmond bőkezű adománya. És az a sok-sok névtelen segítő – és áldozatkész – ember, akik kezükben a kéziratlapokkal, többnyire gyalogszerrel vitték az elkészült oldalakat Göncről Vizsolyba.

Ki tudja, ha nincs a magyarországi kálvinisták eltökéltsége, lelkesültsége, vajon mikor lett volna először magyar nyelvű Biblia? Évtizedek, netán csak évszázadok múlva? Nem véletlen, hogy valahányszor felteszik a kérdést, mégis mi volt a reformáció legnagyobb adománya Magyarországnak, a legelső és leggyakoribb válasz: a magyar nyelvű Biblia.

Az első kiadású Vizsolyi Biblia 2412 oldal és mintegy 6 kilogramm.

Az első nyolcszáz magyar nyelvű Biblia akkor arra volt elegendő, hogy eljusson a templomokba, gyülekezetekbe, a patrónusokhoz 1-1 példány. Még közel 20 év türelme, szorgalma, kitartása kellett ahhoz, hogy kisebb méretű, nagyobb példányszámú, könnyebben forgatható Biblia kerüljön ki a nyomdákból. Az első Biblia kiadásától pedig majd három emberöltőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy hazai kiadású Biblia kerülhessen a református hívőkhöz.

Az almáriom és a pápaszemtok, amelyről Németh László mesél, azt jelentette, hogy a könyvek könyve immáron kézközelbe került. A legköznapibb módon, valóságosan. És otthon sem a polcok alján, szekrények mélyén hevert, hanem a hívő ember életének mindennapi részévé vált. Éltette az embert. Megszabta a dolgok rendjét, támaszt nyújtott és útmutatást. Nem nyelvészeti vagy irodalmi kincs volt, hanem a hitből fakadó életelv iránytűje. A szeretet könyve, a megbocsátás könyve, a vigasztalás könyve, az emberi méltóság és a remény könyve.

A mindenkihez eljutó fordítás által a betűből hang lett. A könyvbe rejtett szavakból tettek. A történetekből életprogram, a kinyilatkoztatásból megértett tanítás. Fordulatai a népnyelvbe szövődtek, sorai körbeölelték a mindennapokat.

Ahogy Németh László fogalmazott a már idézett írásában: „A református magyar népben éppúgy benne van a biblia, mint a kenyér, amelyet eszik s a szőlő, amelyet kapál. Ebben mosakodott és ebben ünnepelt.”

Főtiszteletű Zsinat!

A magyar reformátusok számára a bibliafordításhoz mérhető fontosságú volt, hogy a Második Helvét Hitvallás szövegét is viszonylag hamar lehetett magyarul olvasni.

A mai napon a Zsinat azt a 450 évvel ezelőtti eseményt ünnepli, amikor 1567-ben, ugyanitt, Debrecenben, ugyanígy, zsinati közösségben a magyar reformátusok elfogadták a svájci protestáns városok és kantonok hitvallását.

A közös hitvallásnak 1616-ban pedig már magyar fordítása volt. A fordító, Szenczi Csene Péter a magyar kiadás előszavában világosan le is írta, hogy milyen küldetéssel dolgozott.

Mivel a Második Helvét Hitvallás nem puszta tételsor a hitigazságokról, hanem érvelő, magyarázó, elmélkedő szöveg, Szenczi Csene azt kívánta az olvasóknak, hogy a benne való elmélyülés „épületükre” és „javukra” váljon.

Épülni és javulni: ez volt a legfőbb célja annak a mozgalomnak, amely 500 évvel ezelőtt a reformációt életre hívta. Túl vagyunk már Amerika felfedezésén. Az emberiség előtt sokak által még csak nem is sejtett távlatok nyíltak. De ötszáz évvel ezelőtt a reformáció azt üzente a világnak, hogy az embert nem csak a fejlődés és a javak birtoklása teszi boldoggá.

Közös életünk „épületének” szilárdsága és az emberiség „javának” keresése valami mástól függ. Azoktól az erkölcsi parancsoktól, amelyeket a keresztyénség adott Európának és a világnak.

A reformáció korában az ember egyszerre lett kíváncsibb és óvatosabb. Immáron nem volt neki elég, hogy valami távoliban higgyen. Úgy érezte, hogy a keresztyén tanítás magáról az életről szól, tehát közelebb kell lennie hozzá.


előző oldal12következő oldal

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány