Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

SAJTÓKÖZLEMÉNYEK

2012. október 08.

A köztársasági elnök közleménye Geréb Ágnes kegyelmi kérvényeiről

Demokratikus jogfejlődésünknek köszönhetően Magyarország jogrendje – az Európai Unió szabályaival összhangban – nemcsak elismeri, hanem egy 2011-ben alkotott új jogszabály révén ma már biztosítja is az otthonszülés lehetőségét, ezzel is elismerve és kiszélesítve a gyermekáldást vállaló nők önrendelkezési jogát abban, hogy nagyobb szabadsággal, több beleszólással rendelkezhessenek gyermekük világra hozatala körülményeinek megválasztásába.

Dr. Geréb Ágnes sokat tett az anyák háborítatlan szüléshez fűződő jogai kiszélesítése érdekében, így nevéhez fűződik az apás szülés lehetőségének kórházi protokollba illesztése, és az otthonszülés elismertetéséért folytatott szakmai tevékenység is.

Egy jogállamban azonban nincs az a fontos társadalmi küldetés vagy indok, amely bárkit a hatályos törvények fölé emelhetne. A jogállamiság és a jogbiztonság minden körülmények között valamennyi állampolgártól megköveteli a jogszabályok betartását, így mindenki tartózkodni köteles a törvényben rögzített normák megsértésétől.

Ez alól dr. Geréb Ágnes sem lehet kivétel. Mint ismeretes, két ügyében lefolytatott és jogerős ítélettel zárult bírósági eljárás súlyos jogsértést állapított meg tevékenységével kapcsolatban, egy másik, jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárás pedig azt vizsgálja, hogy további normasértések is a terhére róhatók-e.

Az igazság és törvényesség érvényre juttatásánál semmi sem lehet fontosabb, mely egy jogállamban egyedül az igazságszolgáltatás, a független bíróság feladata és felelőssége. Az igazság körültekintő és pontos feltárása érdekében dr. Geréb Ágnes büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó kérvényét elutasítom, végrehajtási kegyelmi kérvényét pedig az ügyében jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárás jogerős lezárását követően bírálom el.

Dr. Áder János
Magyarország köztársasági elnöke


A Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága kéri, hogy a közlemény szövegét szerkesztés nélkül szíveskedjenek közölni.

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány