Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

INTERJÚK

Áder János köztársasági elnök interjúja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának



– Az alapdilemma, egyébként a kérdéséből is világosan következik ez, hogy egyre kevesebb az egy főre jutó víz, édesvíz. Hozzáteszem, hogy egyre inkább pusztulnak a termőföldek, tehát a termőföld-degradáció, a termőföldek minőségének a romlása egyre nagyobb. Ez azt jelenti, hogy évente mintegy 10-12 millió hektárnyi termőföld pusztul el. Ugyanakkor pedig a világ népessége hihetetlen tempóban nő. Tehát egyre kevesebb egy főre eső vízből egyre rosszabb és egy egyre kisebb termőterületen egyre több embert kell eltartanunk. Ráadásul a levegő és a vízszennyezés egyre fokozottabb mértékű. Tehát ez szinte megoldhatatlan problémának tűnik. Ezért született meg a párizsi megállapodás, hogy ezt valamilyen módon korlátok közé szorítsuk. Mindig elmondtam, hogy fontos lélektani áttörés történt Párizsban, de nem oldottuk meg az összes problémát. Tehát azon az úton, amelyen Párizsban elindultunk, tovább kell menni. Párizs nem a végállomása volt ennek a nemzetközi egyeztetéssorozatnak. A végrehajtási szabályok kidolgozása egyébként még várat magára, és Párizs nem elég arra, hogy az úgynevezett kétfokos célt tartani tudjuk. Ehhez további szigorításokra, illetve kibocsátáscsökkentésre lesz szükség. És valóban igaza van, hogy az igazi nagy szennyezők, például az Egyesült Államok és Kína nélkül ez a probléma megoldhatatlan. És abban is igaza van, hogy egy komoly technológiaváltás nélkül a probléma szintén megoldhatatlan.

Ezért mi is egyfolytában azt mondjuk, hogy ne csak a problémát lássuk, hiszen ma már pontosan tudjuk, hogy mi a probléma. Pontosan tudjuk, hogy ha nem teszünk semmit, hogy ha minden így megy tovább, akkor 10, 15, 20 év múlva egy nagyon komoly vízválsággal nézünk szembe, ennek minden drámai, emberi, társadalmi, politikai, migrációs következményével együtt. Hanem nézzük meg, hogy ez ne csak kihívás legyen, ne csak feladat legyen, hanem egy lehetőséget is lássunk benne. A világtalálkozó szervezésekor ezért gondoltuk azt, hogy a magyar vízipar mutatkozzon be úgy, mint három évvel ezelőtt is. Lássuk, hogy milyen termékeket tud a magyar vízipar kínálni, bemutatni a világ legkülönbözőbb pontjáról ideérkező érdeklődők, vízügyi szakemberek, politikusok számára, ami egyébként nemcsak, hogy megoldást jelenthet az ő problémájukra, hanem a magyar gazdaság számára új piaci lehetőségeket is megnyit.

– Ha az ember szépen, tüzetesen átnézi a világtalálkozóra érkezettek listáját, hogy itt voltak a legnagyobb nemzetközi fejlesztési bankok képviselői, ipari vezetők, akkor az egyik kulcsmomentumra rájön, hogy mindaddig, amíg a gazdasági szereplők nem érdekeltek abban, hogy változzon, addig nem is fog változni semmi. Láthatóan ők érdeklődnek, hogy hogyan lehet változtatni. Meggyőzték őket?

– Egy nagyon súlyos felismerés történt az elmúlt években – és hadd hozzam Kína példáját. Kína öt évvel ezelőtt, amikor Koppenhágában ugyanez a probléma már megjelent, és ugyanígy leültek a világ vezetői, hogy megállapodjanak, és ami kudarccal végződött, mert a koppenhágai tárgyalás az bizony kudarccal végződött, akkor Kína volt a legnagyobb kerékkötője annak, hogy megállapodás jöjjön létre. Öt év elteltével Párizsban pedig Kína e probléma megoldásának élharcosa volt. Mi történt? Hiszen a kínai vezetés nagy része nem változott ez alatt az öt év alatt. Egyszerűen elkészültek azok a közgazdasági számítások – és most nem környezetvédelemről, hanem gazdaságpolitikáról beszélünk –, amelyek azt mutatták – és a kínai vezetés ezt elfogadta, belátta –, hogy hiába hét-nyolc százalékos a gazdasági növekedése Kínának, a korábbi 19-20. századi iparfejlesztés, például szénerőművekre, a fosszilis energiára épülő iparfejlesztés, az több környezeti kárral jár, mint amennyit akár a hét-nyolc százalékos gazdasági növekedés haszonként a másik oldalon hoz. Tehát most már nem emberek egészségéről van szó csupán, nemcsak ez a kérdés, hanem a klímaváltozás hatása, a vízválság következményei gazdaságbénító, a gazdaság további fejlődési lehetőségeit korlátozó tényezőkként jelennek meg. És ez nemcsak Kínában van így, hanem mindenütt a világon. Tehát miután ezt elkezdték számolgatni, ha úgy tetszik elkezdték forintosítani, dollárosítani, jüanosítani, innentől világos volt, hogy a dolog nem önmagában vizsgálható környezeti probléma. Nem néhány zöld szervezet mindennapos, hogy mondjam…

– Úri huncutsága.

– Hát, ha nem is úri huncutság ez, monomániája.

– Ezt a kifejezést használtuk korábban ezekre a helyzetekre.

– Tehát nem erről szól a dolog. Hanem az életünkről szól az egyik oldalon, hogy egyszerűen életben tudunk-e maradni, hiszen a víz az élet forrása. A másik oldalon a gazdaság fejlődéséről szól, hogy fenn tudjuk-e tartani a fejlődést. Arról szól, hogy tudunk-e elegendő mennyiségű élelmiszert termelni, a növekvő népességet el tudjuk-e látni. Arról szól, hogy a további iparfejlesztéshez szükséges vizet tudjuk-e biztosítani, hiszen az autógyártástól kezdve a textiliparon át a legtöbb iparág iszonyú mennyiségű vizet használ föl. És ennek következtében tudjuk-e a gazdasági fejlődésünket a mostani két-három-négy-öt, ki mennyi, hány százalékon tartani. És ehhez milyen technológiaváltásra van szükség. Ha azon az úton megyünk tovább, mint eddig – ez a felismerés született meg –, biztos, hogy ez a fejlődés nem lesz fenntartható. Össze fognak omlani társadalmak, össze fognak omlani gazdasági rendszerek, milliós, tízmilliós népvándorlás fog elindulni a világon. Ennek a megakadályozása érdekében született meg részben a párizsi megállapodás, és nem véletlen, hogy amire nem volt példa egyébként, amióta az ENSZ-et megalakították, hogy egy ilyen megállapodást a célzott időponthoz képest – hiszen ennek 2020-ban kellett volna csak életbe lépnie – négy évvel korábban, rekord gyorsasággal hatályba léptettek a tagállamok. Erre nem volt példa még. A nemzetközi szerződések történetében nem volt erre példa. Ez mutatja a felismerés súlyosságát és azt, hogy bizony mindenki belátta, sürget bennünket az idő.



Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány