Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

INTERJÚK

Áder János köztársasági elnök interjúja az Origónak



– Vasárnap interjút adott a köztévének, ebben az EU együttes fellépését sürgette. Ez eddig miért nem történhetett meg?

– Régi és elhúzódó vitáról van szó, ami az októberi EU-csúcs napirendje is lehet. A lényeg, hogy az unió illetékes szervei olyan javaslattal álltak elő, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarország és több más kelet-európai állam milyen mértékben csökkentette a kibocsátást, ugyanúgy alapnak tekintve ezt, mint például a spanyolok többletét. Vagyis a szerződést teljesítők ugyanazt kapják, mint a szerződést megszegők. Szerintünk ez nem fair, az erkölcsi és jogi igazság a mi oldalunkon van. Amíg ezt az ellentmondást nem sikerül feloldani, addig nem lesz közös nevező az EU-n belül.

– A Duna viszont közben nálunk okoz árvizeket.

– Vagyis?

– Mi az akadálya a további csökkentésnek?

– Attól függ, hogy mennyi időt és milyen erőforrásokat biztosítana ehhez az EU. Ösztönzi-e például az alternatív energiafelhasználást? Mert azt mondani, hogy „kedves magyarok (lengyelek, csehek), köszönjük, amit eddig tettetek, de ez ugyanúgy evidencia, mint a többiek szerződésszegő magatartása, és kvittek vagyunk”, nos, ez nem fog menni.

– Ha már alternatív energia: Paks kapcsán nem hallottuk még megszólalni. Itt az alkalom.

– Mire kíváncsi?

– Helyesli-e például, hogy a bővítésről szóló tárgyalásokról semmit nem tudunk, miközben generációkon átívelő vállalkozásról van szó?

– Nézzük a tényeket! Paks négy évtizede működik, egy balesetet leszámítva – amit megoldottak a magyar mérnökök – minden nemzetközi minősítés a legbiztonságosabb erőművek közé sorolja. Ráadásul az elmúlt negyven évben elegendő üzemeltetési tudást is felhalmoztunk. Az atomenergiánál ma nincs olcsóbb, hiányában pedig Oroszországból kell pótolni a kieső mennyiséget; ez nem csökkenti a függőséget. Ezzel szemben nukleáris fűtőanyagot bárhonnan be lehet szerezni. Az oroszok csak megépítik az erőművet, vagyis ezzel nem nő a kitettség.

– Belátható, hogy a vitának nem ez az érdemi része, hanem az, hogy milyen feltételekkel épül.

– A kérdés az, hogy tett-e bárki az oroszokéhoz hasonló pénzügyi ajánlatot. Kedvezőbb hitelt nyújtanak, mint bárki a piacon.

– Másképp kérdezem: miért nem volt erről nyilvános vita? 3000 milliárdról hallani meg néhány törlesztési feltételről.

– Lehet, hogy a kormány itt nem volt elég agilis, de erre azoknak kellene válaszolniuk, akik a parlament elé vitték az előterjesztést. De még ha folyna is erről vita, megfelelő ismeretek nélkül ez inkább érzelmi, mint racionális síkon zajlana.

– Más. Lassan elnöki ciklusának félidejéhez ér. Összegezné az eddigieket? Mik a tovább tervei?

– Nem félidős terveket fogalmaztam meg magamnak, vagyis nem fogok elgondolkodni októberben további vállalásokon. A ciklus elején lefektetettek érvényesek. Például, hogy meg tudjuk becsülni a hétköznapi teljesítményeket, és vegyük észre őket. Mert sok esetben ezek tudták átlendíteni az országot a 90-es évek válságain. Igyekeztem olyan rendezvényeket szervezni, vagy efféléken részt venni, ahol az egyéni és a közösségi teljesítményeket is el lehet ismerni. Elindítottuk a Tisztelet Vacsorák sorozatát: a Sándor-palotában az egész ország nevében mondunk köszönetet azoknak, akik erre érdemesek.

– Elvállalna még egy ciklust?

– Korainak érzem a kérdést.

Vörös Szabolcs


előző oldal12következő oldal

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány