Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

INTERJÚK

Áder János köztársasági elnök interjúja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának

Melyik rábólintás volt a legnehezebb idén?

Hát több ilyen is volt. A legtöbb munkát, a legtöbb gondolkodást, a legkimunkáltabb érvrendszert az alkotmánybírósági beadvány igényelte, amikor a választási eljárási törvény kapcsán az Alkotmánybírósághoz fordultam. Hiszen ott mégis egy olyan testület előtt kell megfelelni alkotmányossági kritériumoknak, akik a maguk tudós módján, jogtudós módján és nem feltétlenül politikai szempontok alapján – sőt, elsősorban nem politikai szempontok alapján, vagy nem kizárólag politikai szempontok alapján – kell, hogy mérlegeljék a törvényeknek a milyenségét. Viszonylag rövid idő áll rendelkezésre, amikor a törvényt megkapjuk – egészen pontosan 5 nap –, hogy eldöntsem, hogy aláírom, a parlamentnek küldöm vissza, vagy pedig az Alkotmánybíróság elé kerül. Az idő szűkössége pedig nem mindig kedvez a munkának, tehát ilyenkor tempósabban, akár éjszakába nyúlóan is kell dolgozni ahhoz, hogy tényleg egy jól kimunkált, az Alkotmánybíróság számára is elfogadható érvekkel alátámasztott előterjesztés szülessen meg.

Mi volt idén a legnagyobb harca?

Legnagyobb harcom? Én nem emlékszem ilyen nagy háborús helyzetre, hogy nagyon...

Nem feltétlenül krízishelyzetre gondolok, hanem olyan helyzetre, amikor sokat gondolkodott azon, hogy hogyan tudja megvalósítani azt az esküt, amit köztársasági elnökként letett?

Én nem egy ponthoz kötném. Ez egy folyamat. Ugyan ön Szent István Intelmeiből vett idézettel kezdte a beszélgetést – valóban, az első parlamenti beszédemben utaltam Szent Istvánra. Ezt az idézetét egyébként, ezeket a gondolatokat többször is használtam már, kölcsönvettem tőle a politikai pályafutásom során – talán kicsit méltatlanul is, hiszen több nagyszerű mondata van az Intelmekben, amelyeket időnként méltatlanul elfelejtünk és nem idézünk eléggé, vagy akár a saját fejünkben sem tartjuk, és nem befolyásolja a mindennapi munkánkat.

De ebben a beszédben volt egy másik elem, amit aztán több alkalommal később, más beszédekben is megerősítettem. Az első interjúmban, amit a megválasztás után adtam, akkor szintén erre helyeztem a hangsúlyt, hogy az egyik legfontosabbnak azt érzem, és az egyik legfontosabb hiányosságának, az elmúlt 20 esztendő legfontosabb hiányosságának azt érzem, hogy nem vagyunk elég tisztelettel a saját teljesítményünk iránt, nem becsüljük meg eléggé a saját teljesítményünket. És nemcsak a világraszóló teljesítményeket. Tehát nem Nobel-díjas szintű teljesítményekre, nem olimpiai bajnoki címekre gondolok feltétlenül – azt is meg kell tisztelnünk, meg kell süvegelnünk –, hanem a hétköznapok teljesítményére. Sokszor nem is vesszük észre. Remek, nagyszerű teljesítmények vannak körülöttünk, és elmegyünk mellettük, nem adjuk meg neki a megfelelő tiszteletet, nem örülünk neki, nem süvegeljük meg a teljesítményt nyújtó közösséget vagy egyént. Nem merítünk belőle erőt. És amikor először erről beszéltem, én azt mondtam, hogy szeretném, hogyha ez megváltozna. És hogyha ezért valamit tehetek 5 év alatt, és hogyha eredményesen teszek ezért 5 év alatt, akkor már nem volt hiábavaló e tisztség elvállalása. Ez egy folyamatos – ha az Ön szavát mondom, vagy az Ön szavával élek, vagy az Ön megfogalmazásával, akkor – küzdelem. Harcnak azért nem mondanám. Folyamatos próbálkozás, figyelemfelhívás újra és újra, hogy vegyük észre, hogy micsoda remek, nagyszerű teljesítmények vannak körülöttünk.

Lehet, hogyha mondok egy példát, akkor az a hallgatók számára is talán közelebb hozza ezt az okfejtést. És a legközelebbi példa tegnapi példa. Tegnap Debrecenben voltam, és a debreceni látogatás keretében meglátogattam azt az orvoscsoportot, amelyik egy agyhalott édesanyát több, mint 90 napig még abban az állapotban tartott – aki ugye terhes volt –, hogy a magzatát egészségesen megszülhesse. Mit lehet erre mondani? Szakmailag bravúr. Fantasztikus csapatmunka. Világraszóló szenzáció. És a család, amelyik egyszerre szembesült a tragédiával – hogy el fogja veszíteni az édesanyát, hiszen nem tudják, az orvosi tudomány megállt akkor, amikor diagnosztizálni kellett az agyhalált –, tehát egyszerre szembesült a tragédiával és azzal a reménysugárral, amit a debreceni orvoscsoport mutatott nekik azzal, nyújtott nekik azzal, hogy azt mondták: „Próbáljuk meg, hátha sikerül ennek a gyereknek megszületnie, világra jönnie!” Magyarországon ez éppen szenzáció lett. Mindenki megsüvegelte az orvosokat, és meg is érdemelték ezt. És én azért mentem el hozzájuk, hogy kifejezzem a tiszteletemet, kifejezzem a köszönetemet. Ma már kezdünk napirendre térni a dolog felett, újra beszélünk róla, újraidézzük emlékezetünkben, hogy micsoda nagyszerű teljesítmény volt ez az orvoscsoport részéről, az ápolók részéről, a család részéről, ami mindannyiunknak erőt kell, hogy adjon, hogyha hasonlóan nehéz helyzetbe kerülünk. De mondhatok önnek más példát is, hogy, ennek mégiscsak van egy drámai és szomorú része ennek a történetnek: miközben a gyermek megszületése természetesen örömteli, de mégiscsak az édesanyát elveszítette a család.

Ma már szinte nem is beszélünk arról, hogy a szakmunkásaink – hogy egy egészen más példát hozzak – milyen kiváló teljesítményt értek el az Európa-bajnokságon, ahol indultak. 5 arany, 1 ezüst és 5 bronz volt – ha jól emlékszem – a mérlege ennek a csapatnak, ahol bútorasztalosok, ácsok, kőművesek, szakácsok, virágkötők – nem tudom elsorolni az összes szakmát – képviselői, fiatal szakmunkások vettek részt a szakmák versenyében, Európa-bajnokságán, és soha ilyen jó eredményt nem értek el. És erre mondom azt, hogy vegyük észre, hogy ilyen kiváló teljesítmények vannak a mindennapi életünkben! Beszéljünk róla! Önök, a közszolgálati média, kereskedelmi média adjon erről hírt! Adjon erről hírt!



Legújabb videó
Elnöki kiállás A 2018. május 8-án megalázott református egyházi vezetők mellett
2018. május 08.
Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány