Az Alkotmány 29. § 1) pontjában rögzített két alapvető fontosságú szabály mellett a köztársasági elnök további hatásköreit az Alkotmány rendelkezései és külön törvények határozzák meg, az Alkotmány 30/A. §-a pedig megjelöli azokat az elnöki intézkedéseket, amelyekhez - a főszabálytól eltérően - nem szükséges miniszterelnöki, miniszteri ellenjegyzés. Ezekben az esetekben a köztársasági elnök döntése ügydöntő, döntéséért más szerv sem vállalja át tőle a politikai felelősséget.
A köztársasági elnök hatásköreit alapvetően köztársasági elnöki határozattal gyakorolja. „Dokumentumok" rovatunk „Határozatok" alrovata a fentik szerinti önálló döntéseket tartalmazza.
A köztársasági elnök egyéb, ellenjegyzéshez kötött (bírák, miniszterek, államtitkárok, rektorok, egyetemi tanárok, nagykövetek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és alelnökeinek, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének és alelnökeinek, a legfőbb ügyész helyettesének, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének, tábornokoknak kinevezéséről, előléptetéséről, illetve felmentéséről, állampolgársági, kegyelmi és területszervezési stb. ügyekben hozott) döntéseinek megjelenítésére terjedelmi korlátok miatt nincsen lehetőség.
Ugyancsak önálló, de nem határozati formában megjelenő köztársasági elnöki döntés a törvények kihirdetésével áll kapcsolatban. A köztársasági elnök az Alkotmány 26. § (4) bekezdése értelmében az Országgyűlés által elfogadott törvényt az aláírás előtt az (1) bekezdésben említett határidőn (15, illetve 5 napon) belül véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak, ha annak valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja. „Dokumentumok" rovatunk „Alkotmánybírósági beadványok" alrovata az Alkotmánybíróságnak benyújtott indítványokat tartalmazza.