Olvasnivalók a köztársasági elnök ajánlásával

A mai külföld szemlélete a magyarságról



A magyar revíziós mozgalmat külföldön – eltekintve azoktól, akik kritikátlanul mellette vagy ellene vannak, aszerint hogy az egész komplexumról való első informátoruk magyar volt-e vagy utódállambeli – általában sokkal jobban ismerik, mint ahogyan azt mi gondoljuk. Nemegyszer találkozunk a revíziós állásponttal szemben már előre védekező attitűddel, amely annak hangoztatásával kezdődik, hogy „nagyon is jól ismerjük a magyarok jogos sérelmeit…”, s egy „mindazonáltal”-lal bevezetett teljes elutasítással zárul. Ha a magyar revízió hátteréül szolgáló erőkkel és tényekkel nincsen is a külföld túlságosan tisztában, eléggé határozottan és tudatosan helyezi el a magyar revíziós mozgalmat az európai közösség egyensúlyrendszerében. Eltekintve azoktól a dinamikus külpolitikát folytató államok polgáraitól, akik a magyar revíziós mozgalmat mint külpolitikai szövetségest veszik számba, a nyugat-európai közvéleményben mind magyarbarát, mind magyarellenes oldalon a magyar revíziós mozgalom úgy szerepel, mint az európai egyensúly és béke szempontjából nyugtalanító jelenség. A nyugat-európai külföld részéről, akár a revízió mellett, akár a revízió ellen történik állásfoglalás – aszerint hogy egyesek a status quo fenntartása útján, mások a revízió megvalósításával látják jobban biztosítottnak az európai békét –, ez elsősorban is nem szimpátiából vagy antipátiából, hanem az európai stabilitás iránti aggodalomból fakad.

A mindnyájunk által folytatott revíziós propaganda további színt jelent abban a képben, ami a külföldön a magyar emberről él. A külföldön járó magyarok fellépése e téren egészében szimpatikus, de nagymértékben naiv képet mutat, ami azonban már nem a revízió ügyéből magából, hanem közönségünk külpolitikai kultúrájának nagyfokú fejletlenségéből következik.

A politikai konzervativizmus, mely a külföld szemében a magyarságnak mint politikai egységnek jellemző vonásaként jelenik meg, kibogozhatatlan összevisszaságban foglalja magában a magyar nagyurak díszmagyarját, a nemzetiségek és parasztok oligarchikus elnyomását, a titkos választójog hiányát, a magyar alkotmány ősi voltát, a Szent Korona tiszteletét,2 a királyság intézményéhez való ragaszkodást és a legitimizmust. Ez a képzetcsoport együttvéve úgy szerepel, mint politikai téren való érdekes, de egyben érthetetlen maradiság, amely, ha mélyebb tradícióinál és kultúrájánál fogva nem is kerül egy kalap alá a háború előtti Oroszország, Törökország vagy a Balkán elmaradottságával, de végeredményben mégiscsak valamiféle elmaradottságként könyvelődik el. Ne gondoljuk, hogy a külföldnek ezt az álláspontját politikai vagy világnézeti momentumok lényegesen befolyásolják. Igaz, hogy egy angol természetesebbnek veszi a díszmagyart, mint egy francia; egy katolikust inkább érdekel a Szent Korona szimbolikája, mint egy marxistát, de mindez nem változtatja azt a végeredményt, hogy a külföld bennünket valamiféle politikai álomvilágban lát élni. A magyarok politikai erejét érdekes módon leginkább azok az osztrákok ismerik el, akik még emlékeznek a háború előtti magyarságnak a Habsburg Birodalomban játszott, számbeli arányát felülhaladó szerepére.

A külföldnek a magyar szellemiségről alkotott képe oly terület, amely kevésbé éreztet speciálisan magyar vonásokat, mint gondolnánk. A magyarság európai jelentőségű kultúrteljesítményei közül egy-két név az, ami határozottan magyarként ad színt a magyarságról való összképnek, de nagyban és egészben azt kell látnunk, hogy inkább a magyar kulturális fejlődés vonalában szervetlenül álló és kiugró nagyságok azok, amelyek külföldön jobban ismeretesek. A külföldnek a magyar szellemiségről való képe elmosódottan illeszkedik bele abba az összképbe, amelyet a közép-európai, illetve a kelet-európai jelent. A kultúrteljesítmények folytonosságának és egymás között való szervességének hiánya jellemzi a külföld előtt a magyar szellemiséget éppúgy, mint a többi, Németországtól keletre eső népek teljesítményeit, ha oly mértékben nem is, mint a balkáni népekéit. Teljesítményeink európai nívója, amit mi, magyarok is sokat hangoztatunk – gyakran ahelyett, hogy hagynánk e teljesítményeket magukat beszélni –, nem változtat azon a helyzeten, hogy a magyar szellemi fejlődés még nem jutott el arra a pontra, ahol a maga teljes egységében tudhat európai jelentőségű lenni.

A magyar szellemiség európai szerepére nézve külföldön is, itthon is legismertebb formula a Nyugat és Kelet szellemi értékeinek közvetítése, ha úgy tetszik, egyesítése. Ez a formula még leginkább a magyar művészetre vonatkozóan mond valamit, egyébként tartalmatlan, s szinte alig konkretizálható. Megjegyezhetjük, hogy nem is nagyon előkelő ez a szerep a szellemiség területén, és hitünk szerint erősen alatta marad a magyarságban adott lehetőségeknek.

A konkrét magyar ember szellemisége három irányban mutatkozik a külfölddel szemben: tehetsége, általános műveltsége és egyetemes világképe irányában.

Ami a tehetséget illeti, erről a mondanivaló kevés, de jó: a külföld tudomása szerint Magyarországon sok a tehetséges ember, és ez egyezik a mi tudomásunkkal is.

Az általános műveltség szempontjából a mai külföldnek nincs külön képe a magyarságról, hanem ismer egy kelet- és közép-európai összképet, melyet széles körű s a nyugat-európai átlagembert felülmúló adatszerű általános műveltség mellett a megértésben és megítélésben nagyfokú, egészen a sznobizmusig terjedő bizonytalanság jellemez.



Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány