Olvasnivalók a köztársasági elnök ajánlásával

A mai külföld szemlélete a magyarságról

1936

Ha a magyarság valóságos képét kellene megrajzolnunk, akkor az elnagyolás veszélye mellett is előnyösebb lenne egyetlen alapvetően jellemző vonásból kiindulni s ennek a fénye mellett vizsgálni végig azokat a formákat, melyekben a magyarság a spontán létezés, az akarati lendület és a tudatos szellemiség síkjain megjelenik.

Ha azonban azt a képet akarjuk megrajzolni, ami a magyarságról mások szemében: a külföld szemében kialakult, akkor nem indulhatunk ki egy centrális, a mai külföld által alapvetően jellemzőnek ismert vonásból, mert ilyent nem találunk. Mozaikszerűen egymás mellé helyezve kell fölvázolnunk azokat a különböző színfoltokat, melyekből a magyarságnak a mai külföld szemében ismert képe összetevődik. Tennünk kell ezt azért, mert ennek a képnek a legjellemzőbb és legdöntőbb vonása a szervetlenség és összefüggéstelenség, vagy mondhatjuk így is: a kulcsjellemvonások teljes nem ismerése, félreismerése. Angolról, franciáról s általában minden, a maga közösségi formáit már megtalált európai népről tudunk valami olyant mondani, ami, ha elnagyolva és frázisszerűen is, de mégis fényt vet arra a módra, mellyel e népek a maguk lelki, szellemi és szervezeti egyensúlyát megtalálták, s ami megmagyarázza vagy legalábbis megközelíteni engedi e népek jellemző magatartásait. A magyarságról a mai külföldnek nincs ilyen kulcsmondata: a nekünk kijáró állandó jelzők: „lovagias”, „nemes”, „tüzes”, „vad”, semmitmondók vagy – ami még rosszabb – félrevezetők, s állásfoglalásaink végső rugóit meg nem értetik. A mai külföld magyarságszemlélete izolált és ellentmondó színfoltokból tevődik össze, s számunkra sem marad más hátra, mint egymás mellé helyezni a magyar hangulat, a magyar ember, a magyar politika és a magyar szellemiség körül kialakult külföldi szemlélet mozaikdarabjait.
Midőn e vonatkozásban „külföldről” beszélünk, ez alatt elsősorban azt az ún. „Művelt Nyugat”-ot értjük, amelyben a mai fehér ember világközvéleménye kialakul. A magyarságról való összkép Közép- és Kelet-Európában nem mindenben azonos a nyugat-európaiak szemében élő képpel; de már csak azért is érdekesebb és teljesebb a nyugat-európaiak magyarságszemléletéből kiindulnunk, mert ez magában foglal nemcsak speciálisan magyar, hanem közép- és kelet-európainak ismert elemeket is, melyeket a körülöttünk élő népek, mint velük közös vonásokat, már ezért sem láthatnak tisztán.

Ha ennek a szónak: „magyar”, a mai külföldiben fölidézett, a konkrét magyar embertől vagy Magyarországtól mint politikai alakulattól független hangulati képét nézzük, akkor a legelső, amit meg kell állapítanunk, hogy mindaz, ami a „magyar” jelzővel ékeskedik, csaknem teljes egészében az egzotikum körébe tartozik, éspedig abba a csoportba, amelyet „európai egzotikumnak” nevezhetnénk. Kelet-, dél- és észak-európai népek a társaink ebben az együttesben. Az egzotikum e fejezetében a gőgös magyar oligarcha, a színpompás népviseletek, a végtelen „steppéken” száguldó betyár és a tüzes vagy szomorú, de mindenképpen „ősi”, „vad” nótákat húzó cigány egy teljesen kibogozhatatlan egyvelegben: hol szlávként, hol hun-mongol-törökként elkönyvelt „keleti íz”-ben keverednek össze. Ez az egyveleg részben valódi eredetiségénél, részben régtől fogva hozzátapadt elemeknél fogva valóban az európai egzotikum első sorában foglal helyet, ahol legföljebb az orosz és a spanyol érdekességek előzik meg.

Az emberideál szempontjából ennek az összképnek a magja tulajdonképpen a magyar középosztály háború előtti emberideálja: a lovagias, bátor, presztízstartó és könnyen hevülő úriember típusa. Erre a hazai magra azonban a külföld magyarságszemlélete a barbárságnak, éspedig az eredeti, érdekes és egzotikus barbárságnak a színeit rakta rá, amit egyrészt a háború előtti oroszokról fennálló ugyanilyen egzotikus képnek a befolyása, másrészt a mongol-hun-török eredettel kapcsolatos tévképzetek ferdítő és színező hatása tesz számukra groteszkké és fölismerhetetlenné. A nálunk járt külföldi, ha bizonyos mértékig csalódva nélkülözi a magyar egzotikum egyes, várt külső rekvizitumait, a legkevésbé sem hagyja magát kárpótolni a mi európaiságunk dokumentumaival, amit olyan tiszteletreméltó buzgalommal hordunk eléje; annál könnyebben kárpótolható néprajzi érdekességekkel, Hortobággyal és cigánnyal. A külföldiek erre vonatkozó naiv feltevései és a magyar egzotikum ízetlen irodalmi és filmbeli megjelenései jelentőségüket meghaladó megdöbbenést szoktak okozni az intelligens hazai közönség körében. Az az összkép, amit a magyarság mint európai egzotikum jelent, az értékelés síkján nem jelent sem jót, sem rosszat; mindent összevéve inkább előnyös, mint hátrányos, bár egy, a jövőben kialakulható szerves magyarságkép szempontjából teljesen hasznavehetetlen.



Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány