Tisztelt Igazgató Asszony és Igazgató Urak!

Ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani az összes nemzeti parknak, és az igazgatóknak, akik képviselik az egész seregletét a munkatársaknak.

A múlt héten végére jutottam annak a körútnak, melynek során mind a kilenc, illetve most már tíz nemzeti parkot végigjártam. Ez számomra hihetetlenül tanulságos és nagyon szép út volt, az elnökségemnek egy nagyon pozitív része. Az volt a címe ennek a körútnak, hogy Értékőrző tájak és emberek Magyarországon. Nos, mind a kettő tartozik a nemzeti parkokra, hiszen nemcsak a szépséges tájakat láttam, hanem olyan nagyszerű emberekkel találkoztam, akik hivatásuknak tekintik, hogy őrizzék a természeti értékeket. Valóban mindent megmutattak, ezt elnöki privilégiumnak tekintem, a legtitkosabb helyekre is elvittek, és a legkevésbé feltűnő értékeket is megmutatták, egy-egy növényfajt, egy állatot, de ettől függetlenül azokat a tájakat és az egész tájnak a hangulatát éppúgy érezhettem, mint minden látogató. Ezt nagyon köszönöm.

Azt is el kell mondani, hogy persze nemcsak nekem lehet ebben részem, hiszen nagyon nagy benyomást gyakorolt rám, ahogy feltárják és látogathatóvá teszik a nemzeti parkokat. A tanösvények, különböző látogatóközpontok, a bemutatóhelyek, erdei iskolák, és mindaz, ami nyitva áll a közönségnek, az önmagában is nagyszerű. Én úgy tudom, és lehet, hogy ezt meg fogják itt erősíteni, hogy ezek a látogatások felhívták az emberek figyelmét ezekre az értékekre, és megnőtt a parkok látogatottsága az én útjaim után.

Szóltam már arról, hogy itt értékőrző emberekkel is találkoztam. Egy egész könyvtárat gyűjtöttem össze ezekről az utakról, a nemzeti parki kiadványokat, kezdve a turisztikai füzetektől a nagyon komoly tudományos monográfiákig.

Itt nem hallgathatjuk el a sok szép mellett azokat a problémákat, amelyekkel szintén találkoztam az út során. Nem tudtam úgy utazni, hogy ne mentünk volna el akácosok, nemesnyárasok és odaültetett fenyőerdők mellett, és nem lehetett úgy megérkezni valahová, hogy ne lássunk tájsebeket, ne lássunk pusztításokat is. Ez az egyik része a dolognak. A másik, hogy találkozni kellett azokkal a nagyon komoly adminisztratív akadályokkal is, azokkal a nehéz körülményekkel, elsősorban a financiális nehézségekkel, amelyek között a nemzeti parkok működnek. Az utolsó látogatás után hozta a sajtó, hogy van olyan nemzeti park, amelynek fizetési nehézségei vannak. És valóban, méltatlan az a helyzet, hogy az állam a felét finanszírozza a kiadásoknak, a másik felét ki kell termelni valahogyan. Ez nem egy olyan tevékenység, ahol ezt a fejlődés reményében valóban el lehet várni.

Mindenhol lehetett látni, hogy azok a területeken lehet igazán kifejteni a szakmai tevékenységet, amelyek visszakerültek a nemzeti parkok vagyonkezelésébe vagy pedig saját tulajdonába. Én nagyon sajnálom, hogy az Alkotmánybíróság immár 15 évvel ezelőtt hozott határozatának a végrehajtása, hogy vissza kell vásárolni azokat a védett erdőket, amelyeket könnyelműen kiengedtek magánkézbe, nagyon vontatottan folyik. Minden jogalapja megvan annak, hogy ezek visszakerüljenek oda, ahova valók, az önök kezelésébe.

Ez a találkozó arra szolgál, hogy még egyszer, most már fehér asztal mellett, fölelevenítsük ezt a közös munkát, még egyszer megköszönjem önöknek és az összes munkatársuknak azt a segítséget, amit nekem ez alatt a körút alatt adtak. Másrészt azt a szolgálatot is meg kell köszönnöm, amit az országnak tesznek azzal, hogy védik a természetet. Úgyhogy köszönöm szépen.