Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Egyed Professzor Úr!
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagjai és támogatói! Hölgyeim és Uraim!

Gróf Mikó Imre a 19. század derekán olyan társadalmi egyesületet akart létrehozni, amely mindenkihez anyanyelvén juttatja el a tudást. A sokszor különböző államokba tagolt európai nemzetek egységesítése során óriási szerepe volt a nemzeti kulturális intézményeknek. Valamennyi nemzeti múzeum, nemzeti könyvtár, nemzeti akadémia, nemzeti színház ezt a célt szolgálta, és sokszor előképe volt az egységes országok létrejöttének.

Erre a célra Erdélyben is összpontosítani kellett az erőket, le kellett küzdeni a megtorlástól való félelmet, a magyarság közönyét, és a császári udvar által felállított adminisztratív akadályokat is. Amikor mindez sikerült, a román és szász értelmiséggel is rendezni kellett az intézmény nyelvét: Mikó Imre azt vallotta, hogy minden népcsoportnak saját intézete legyen, s tartsa meg mindenki saját identitását.

A kitartó küzdelem és az összefogás sikerre vezetett: 1859-ben Kolozsvárott megalakult az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Azonban a dicsőséges kezdet és a mostani ünnep között eltelt időszaknak voltak nehéz pillanatai. Ilyen volt az 1867-es év, amikor Erdély újraegyesült Magyarországgal. Az új helyzetben ugyanis nemcsak a tagok lelkesedése, de az intézmény támogatása jelentősen csökkent. Mikó Imre a kormány tagjaként sem tudott ezen változtatni.

Később, a két világháború között az Erdélyi Múzeum-Egyesület saját fennmaradásáért folytatott küzdelmet. A gyűjteményt a román egyetem használta ugyan, de támogatásban nem részesítette az egyesületet. A tagok erdélyi magyar tudományosságért érzett felelőssége azonban nem engedte kihunyni a reményt.

A nagy veszteségek után, 1989-ben megnyílt a lehetőség az intézmény újjászervezésére. Ebben úttörő szerepet vállalt Jakó Zsigmond professzor, akivel sajnos már nem ünnepelhetünk együtt. Neki is köszönhető, hogy napjainkban az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek mintegy 800 tagja és 5 vidéki fiókegyesülete van Erdélyben.

Az erdélyi műhelyek napjainkban újra a magyar tudományosság termékeny központjai, amelyek mind az anyaországgal, mind Európa tudományos életével szoros kapcsolatban működnek. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nemcsak a magyar nemzetépítés szimbólumává, egyik legfontosabb társadalmi intézményévé vált, hanem az erdélyi magyarság összefogását is megjeleníti az egész nemzet számára.

Ezzel összefüggésben indokoltnak tartom e körben ismételten hangot adni a kulturális nemzet koncepciójának. Ennek elismertetéséért lépek fel nemzetközi kapcsolataimban, és különösen az Európai Unióban. Ez szolgálhatja ma leginkább a nemzetek fennmaradását és jogaik élvezetét, anélkül, hogy az egyes államok szuverenitásával és határaik biztonságával ellentétbe kerülne. A politikai nemzetnek és a kulturális értelemben vett nemzet fogalma különböző. Az állampolgárok alkotják a politikai nemzetet, a kulturális nemzet pedig történelmi-nyelvi-kulturális, identitásbeli egység. Magam a nemzetnek azt a nagyon szép meghatározást vallom, hogy ez közös vágy, megegyezés és akarat arra, hogy a minket meghatározó gazdag és közösen birtokolt örökségünket együtt is folytassuk. Örökségünk része különösképpen a magyar nyelv, és minőségének fenntartása. Mindent, ami a kortársi tudományban és kultúrában létezik, ki kell tudnunk fejezni magyarul is, méghozzá pontosan. Enélkül nyelvünk konyhanyelvvé satnyulna, amit csak a privát szférában lehet használni, s amely aztán fokozatosan elsorvadna, nem tudná előre vinni a nemzetet. Különösen nagy veszély ez ott, ahol a magyar nemzet kisebbségben él más nyelvű államokban. Ezért is nagy öröm, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150 éves jubileumi ünnepe nemcsak köszöntő beszédek sokaságából áll, hanem annak része a ma esti ünnepi előadás a Kolozsvári Magyar Operában, vagy a holnapi szakosztályi ülések a bölcsészet-, a nyelv- és a történelemtudományok, a természettudományok, az orvostudományok, a jog- és közgazdasági tudományok, a műszaki tudományok, az agrártudományok és az informatika területén.

A magyar nemzet kulturális nemzetként mindig megtartotta az egységét, akárhány határ szabdalta is szét. Hiszen éltünk mi sokáig „két hazában”; volt idő, a török alatt, amikor a magyarok többsége a királyi Magyarországról nézve „határon túli magyar” volt. De fontos, hogy mindig megmaradt egy magyar állam, amely anyaállamként fel tudott lépni az egész nemzeti közösség érdekében. A magyar államnak kötelességei vannak azokkal a nemzetrészekkel szemben, amelyek határain kívül élnek. Ez nem csak az Alkotmányban rögzített kötelességünk, ez egyben erkölcsi kötelességünk is.

Magyarország minden olyan nemzetközi jogi vagy kétoldalú eszközt igénybe vesz, amellyel a határon túli nemzetrészek szabadságait erősíti. Annak tudatában is így kell tennünk, hogy a kisebbségi helyzet mindig egy különleges, és nehézségekkel terhelt léthelyzet marad. Éppen ezért tisztában kell lennünk azokkal az igényekkel, amelyeket a kisebbségi nemzetrészek jogosan támasztanak Magyarországgal szemben. A felelősséget az állam mellett a nemzet nagy intézményeinek is viselniük kell, mint például a Magyar Tudományos Akadémiának. Ezt az egységet jeleníti meg az akadémiai bizottság itt Kolozsvárott.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos műhelyként rendezvényeivel terjeszti és ápolja a magyar nyelvű tudományosságot mindmáig. Hű maradt az alapítók szándékához, és eredménnyel tölti be feladatát. Kutatási eredményei a magyar tudomány becses része. Külön érdeme az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek az erdélyi magyar kulturális örökség összegyűjtése és feldolgozása.

Ezért a mai ünnep nem csak az erdélyi magyar, hanem a magyar tudomány, és az egész magyar nemzet ünnepe, amikor hálával és büszkeséggel köszöntjük az Erdélyi Múzeum-Egyesületet.