Tisztelt Kongresszus!

Az ember attól fél a legjobban, amit nem ismer. Márpedig epilepszia rohammal találkozni az emberek többségének ijesztő. A laikus közvélemény számára, amely az epilepsziát a rohammal azonosítja, az epilepszia riasztó kór. Kevesen tudják, hogy ez a gyermekek leggyakoribb, a felnőttek pedig második leggyakoribb idegrendszeri betegsége, amely manapság már rendkívül hatásosan kezelhető.

Az emberek aggodalma sokszor az ismeretek hiányán, a betegség mögé képzelt dolgokon alapul. Ezért különösen fontos, hogy a tévhitek és előítéletek helyére tudás és elfogadás lépjen. Az idén száz esztendős Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga és a vele 50 éve szorosan együttműködő, a betegeket tömörítő Nemzetközi Epilepszia Iroda korábbi kampánya beszédes címet kapott: „Ki az árnyékból!”. A most kezdődő kongresszus is hozzáadhatja legfrissebb tudományos eredményeit, a tapasztalatok kicserélését ahhoz, hogy ez az árnyék egyre kevésbé vetüljön az epilepsziások napi életére, sorsára, családi és társadalmi beilleszkedésére. A világkongresszus másrészt ahhoz járul hozzá, hogy egyre többen gyógyuljanak meg, vagy előzhessék meg a betegséget.

Erre figyelemmel – és különösen ebben a körben – ismét hangot kell adnom a nemzetközileg is elismert budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet két évvel ezelőtti, átgondolatlan bezárása káros voltának. Nemcsak Magyarország legnagyobb epilepszia központja működött itt 1976 óta, hanem azzal szoros együttműködésben az ún. Valentin-Ház, mint az epilepsziások rehabilitációját és önálló életvezetése elsajátítását szolgáló egyedüli intézmény, avagy az epilepsziások társadalmi elfogadását is előmozdító Vadaskerti Esték rendezvényei.

E veszteség után különösen fontos megerősítés, hogy a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga megalapításának centenáriumát az egykori alapító városban, Budapesten ünnepli. Számunkra az is fontos, hogy az epilepszia-tudomány legkiválóbb képviselői előtt lehetőségünk lesz bemutatni, hogy a magyar kutatás és gyógyítás – minden nehézség ellenére – nem marad el a korszerű szemlélettől és gyakorlattól.

A konferencia külön munkacsoportban foglalkozik az epilepszia szociális kérdéseivel, a betegség és a család kölcsönhatásával. Bízom abban, hogy ez a jelentős nemzetközi kongresszus a szakmai eredményeken túl a közvélemény figyelmét és megértését is felkelti, és segíteni fogja az epilepsziások társadalmi elfogadottságát, életüket könnyebbé teszi.

Köszönöm az epilepsziásokért végzett munkájukat. Kívánok a Világkongresszusnak eredményes, jó munkát!