Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2018. október 29.

Áder János köztársasági elnök beszéde az Amerikai Magyar Orvosszövetség 50. tudományos konferenciájának megnyitóján Sarasotában

„A legtermékenyebb viták nem a szabályos, megszervezett szemináriumok, hanem olyan emberek előre át nem gondolt eszmecseréi, akik történetesen beszélgetni kezdtek arról, ami foglalkoztatja őket.”

Tisztelt Ünneplő Szövetség!
Hölgyeim és Uraim!

Selye János nevét, akitől ezek a gondolatok származnak, az óceán mindkét partján nagyon sokan ismerik. Ő még a Monarchiában született. A soknyelvű világpolgárságot családjából hozta: magyar és osztrák szülők gyermeke volt. Orvosi és vegyész diplomával a tarsolyában hírnevet azonban már Kanadában szerzett.

Most mégsem a stressz folyamatának világhírű leíróját szeretném megidézni Önöknek. Inkább Selye Jánost, a saját munkájával szemben mindig kritikus embert, aki az Álomtól a felfedezésig címmel egy egész kötetet szentelt pályája tanulságainak.

A könyv nem klasszikus önéletrajz. Inkább egy őszinte vallomás a választott hivatás szépségeiről és nehézségeiről, a vitákról és a nagy küzdelemben elért eredményekről. Kudarcokról és gyarlóságról, amiket szerinte utólag mindig oly „tapintatosan kiküszöbölnek a nekrológból, sőt, olykor az életrajzokból is”.

E könyvben vetette papírra az imént idézett sorokat a kötetlen beszélgetések jelentőségéről. Idézzük csak fel még egyszer! „A legtermékenyebb viták nem a szabályos, megszervezett szemináriumok, hanem olyan emberek előre át nem gondolt eszmecseréi, akik történetesen beszélgetni kezdtek arról, ami foglalkoztatja őket.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség alapítói, úgy hiszem, hasonlóan gondolkodhattak, mint Selye János.

Ötven esztendővel ezelőtt ez a Szövetség is néhány kötetlen beszélgetésből született. Ezek a beszélgetések, noha orvosok között zajlottak, nélkülözték az egyetemeken és klinikákon, konferenciákon és publikációkban megkövetelt, szabályos formulákat.

Olyan orvosok szóltak egymáshoz, akiknek sok mondanivalójuk akadt a saját mindennapi munkájukról, szakmájukról, de közel sem a gyógyítás volt az egyetlen közös témájuk. Olyan emberek beszélgettek, akik ismerték a tudomány nyelvét, de a „marslakókét” is: hiszen kiválóan beszéltek magyarul.

Batizy Gusztáv és kollégái érezték a felelősséget és a késztetést, hogy érdek- és értékszövetségre lépjenek mindazon honfitársaikkal, akik választott hazájukban boldogulva, amerikaiként is magyarok akartak maradni.

Az elmúlt fél évszázad alatt az Amerikai Magyar Orvosszövetség egy baráti társaságból apránként tekintélyes, befolyásos szakmai szervezetté formálódott. S míg a közös munka intézményes működést, immáron nagyon is szabályos konferenciákat, évenkénti rendszeres tanácskozásokat, ösztöndíjakat eredményezett, a Szövetség sosem veszítette el az alapításkori bajtársiasságát, közvetlenségét.

Időközben a történelem kereke is nagyot fordult. A tagság első nemzedékéből a legtöbben súlyos, vészterhes időkben jöttek el Magyarországról. Egy háborúban, diktatúrában tönkretett, aljas eszmék által megtépázott, nem egyszer saját polgárai ellen forduló országból érkeztek. Új életet kellett felépíteniük, miközben a magyar állam megbélyegezte őket, és a kapcsolattartás a szülőfölddel gyakorta óriási nehézségekbe ütközött.

Ám az elmúlt ötven esztendő nagyobbik fele már egy olyan korban íródott, amikor újra értelmetlenné vált lakhely szerint megkülönböztetni magyart a magyartól. Magyarország ismét szabad ország lett, politikai nemzetünk újra a maga teljességében számlálta fiait.

Újra nyíltan egy közösség lett azokból, akik magyarnak vallják magukat. Újra ki lehetetett mondani, hogy akik elmentek, csak az állam határait lépték át, de lelkükben mindig megmaradtak magyarnak.

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség együtt változott a történelemmel. Már nem a vasfüggönyön túlról érkezők beilleszkedésének segítése volt a legfőbb feladat, hanem a természetes együttműködés a hazai kormányzattal, a magyarországi egyetemekkel. Közös programok, kölcsönös képzések, magyar ösztöndíjasok az Egyesült Államokban, amerikai vendégek Magyarországon. A cél erényt kovácsolni abból az adottságból, ami egykor a nemzet súlyos vesztesége volt: hogy a magyarok közössége nagyobb a határokkal körülrajzolt Magyarországnál.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok-sok év telt el azóta, hogy Márai Sándor ezt írta a Naplójába: „A magyart, ha a világba megy, hamar megbecsülik és megszeretik; (…) az orvosokat, mérnököket, tudósokat is, mert felfogásuk gyors, kapcsolásuk hamaros, mert tehetségesek és modoruk kellemes.”

Ezt a tapasztalatot tette újra és újra igazzá az Egyesült Államokban dolgozó magyar orvosok megannyi nemzedéke. Rájuk különösen igaz volt, hogy a kiváló magyar orvosképzésből komoly szaktudással érkeztek, és nemcsak hogy alkalmazkodtak, de még folyamatosan képezték is magukat. Helyt álltak a műtőasztaloknál, a tanári katedrákon, a laboratóriumokban. Teherbírásukkal, rugalmasságukkal, kreativitásukkal hazánk jó hírnevét hozták ebbe az országba, ahol a sokféle nép együttélésében és együttműködésében világosan kirajzolódnak a nemzeti erények.

Személyes sikereik és eredményes munkájuk közepette sem feledkeztek meg magyarságukról. Nekik is köszönhető becsületünk az amerikai nemzet előtt: hogy a magyart egy büszke, tehetséges és szorgalmas nemzetnek ismerik a keleti parttól a nyugatiig. Nekik köszönhető, hogy az egymással találkozó, egymással beszélgető amerikai magyar orvosok igazi közösséggé váltak, ahol meg lehet osztani a tudást, a feladatot, a sikerek és kudarcok tanulságait.

Márpedig a jó közösségek sem működnek másként, mint az egészséges test.

A ma megidézett Selye Jánosnak köszönhetően kezdtük el megismerni a folyamatot, amikor vészhelyzetben az egész testünk részt vesz a válaszreakció kidolgozásában. A stressz lényege a megosztásban van: hogy az emberi szervezetet érő hatásokkal sosem csak a résznek, mindig az egésznek kell megküzdenie. Minden, ami a résszel történik, az egésznek ad feladatot, az egészre tartozik. Így tartozik mindannyiunkra, ami magyarokkal történik bárhol a világban.

Babits Mihály szerint magyarságunkat úgy hordozzuk, mint a mesebeli testvérek azt a gyűrűt, amelyben „titkos erejük” rejlik.

Ha útjaik el is válnak, van velük valami, amiről bárhol egymásra ismernek. Önök között van, akinek még a szülei, nagyszülei jöttek el az óhazából, s van, aki maga választotta otthonának ezt az országot. Van, akit már csak az amerikai fülnek szokatlan neve köt az őseihez, és van, akit a közös nyelv, a közös kulturális tapasztalat, a közös hagyomány.

De akár magyar származású amerikainak, akár amerikai magyarnak érzik magukat, akár magyarul, akár angolul szólnak egymáshoz Sarasotában, New Yorkban, Bostonban, Clevelandben és mindenütt – az mindig, mindenhol magyarok beszélgetése lesz. Ez a tudat hozta egykor közel Önöket egymáshoz, ez a tudat ötven esztendőn keresztül segítette Önöket abban, hogy karizmatikus vezetőket, lelkes tagságot, megújuló feladatokat, értékteremtő célokat találjanak.

Őszintén kívánom az Amerikai Magyar Orvosszövetség minden tagjának, hogy örökségként kapott magyarságuk, magyar közösségük mindig ilyen egymást felismerő, egymást segítő megtartó erő maradjon.

Legújabb videók
Vízügyi cselekvési program
Vízügyi cselekvési program
Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány