Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2017. április 23.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Bolyai-díj Magyar Tudományos Akadémián rendezett átadási ünnepségén

Mélyen tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Professzor Asszony!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 200 esztendeje született Arany János 1847 júliusában levelet írt kedves barátjának. A barátság még csak néhány hónapos volt. De az őszinte szavak rövid idő alatt patinássá mélyítették.

Levelében Arany a rá jellemző finom iróniával így írt: „Érdemdíjra nem számolok” …érdem, díj … „e két szót kár is a magyarban összeírni: nem járnak együtt.”

Aki ismeri Arany János írói és lelki alkatát, jól sejti, hogy a költőnek nem az összetett szavak helyesírásával volt gondja. Fanyar megjegyzése nem egy szótári furcsaságra hívta fel Petőfi Sándor figyelmét.

A világi hiúságra nem sokat adó Arany jó adag szarkazmussal azt taglalja, hogy érdemek és díjak, azaz teljesítmény és elismerés, érték és dicsőség ritkán járnak együtt.

Arany János évtizedekkel később, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként sem esett a díjak bűvöletébe. Érdemei és elismerései immáron bőséggel akadtak, de Arany számára a dicsőségnél sokkal fontosabb volt megőrzött önazonossága, önállása, és hogy az iránta táplált rajongás ne okozhassa mások mellőzését. „Szerencse, hogy ismerem azt, mi az enyém” – fogalmazott.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Alapítása óta a Bolyai-díj ritka és egyedi eredményekhez rendel egy ritka és egyedi, keveseknek járó kitüntetést. A díj azokat állítja a közvélemény elé, akikről a saját tudományos közösségük jól tudja, mi az övék.

Az alapítók célja, hogy a kiváló személyes teljesítmények elismerése mellett a magyar tudomány nemzetközi rangját is megmutassák. Mindazt, ami az élenjáró kutatás területén úgy valakié, hogy büszkesége és gyümölcse mindannyiunké.

A Bolyai-díj alkalmas arra, hogy a tudomány értékeit állítsa a közösség elé. A díj – névadójának szellemi örökségét hirdetve – azt üzeni, hogy nincs fejlődés kíváncsiság, örökös kérdezés nélkül. Azt üzeni, hogy a tudomány örökös kétkedésével küzd az egyébként magát mindentudónak képzelő ember gőgje ellen.

A tudomány gazdagsága éppen ebben áll: a tudásért vitatkozik, a bizonyosságért kételkedik, a megismerésért elemez. Akkor is, ha a megismerés után mindig újabb kérdéseknek van helye, és ha ugyanarra a kérdésre más-más válasz is adható.

Ez a tudomány szabadsága, a kétkedés joga, az értékelés kérlelhetetlen szigora és a folyamatos továbblépés képessége.

A tudományban sosincs felesleges kérdés vagy érdektelen eredmény. Nincs alá- vagy fölérendelt, lassan vagy gyorsan beérő kutatás: mert a tudomány hasznossága nem a megtérülés sebességén múlik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A tudományos rangsort nemcsak a díjakat odaítélők akarata határozza meg, hanem a tudomány saját, belső logikája és a díjazott teljesítményének eredetisége.

Az elmúlt esztendők Bolyai-díjasai világossá tették, hogy a kutató személye, személyisége emeli a puszta kíváncsiságot az igazságot feltárni képes szellemi erőforrássá. Legyen szó akár a neurobiológia, az informatika, lézerfizika, a matematika, a klasszika-filológia, a biokémia, a vegyészet vagy a nyelvészet vívmányairól.

Minden Bolyai-díjasunk munkája azt bizonyítja, hogy a nemzetközi tudomány igencsak felgyorsult világában a magyar kutatók tartják a tempót. Tudnak együtt haladni a többiekkel, s ha kell, iramot diktálni, állni a versenyt.

Az idei díjazott É. Kiss Katalin. A nyelvelmélet és a szintaxis nemzetközi rangú kutatója. Számos fontos monográfia és új utakat nyitó tanulmány szerzője.

Professzor asszony kutatási tárgya a nyelv, amely egyszerre szellemi és társadalmi tényező. Egyszerre nemzeti és egyedi. Birtokunk és megnyilvánulásunk, tulajdonunk és eszközünk. Őrizzük és használjuk. Koptatjuk és megújítjuk. Időnként romboljuk. Máskor féltőn óvjuk.


előző oldal12következő oldal

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány