Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2017. március 30.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Bükki Nemzeti Park 40 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi emlékülésen a lillafüredi Palotaszállóban

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Rockenbauer Pál, a magyar természetfilmezés emblematikus alakja a következő szavakkal ajánlotta ifjú, tizenéves olvasói figyelmébe a Bükköt:

„Egyetlen más hegységünkhöz nem hasonlítható, különleges arculatú hegyvidék ez. Hatalmas, szürkésfehér mészkőből álló tömbjével valósággal „kirí” az Északi-középhegység vulkanikus vonulatai közül, mintha csak közéjük tolakodott volna. Pedig éppen fordítva van. A Bükk már csaknem 300 millió éve ott állt a helyén, amikor fiatalabb – földtörténeti értelemben szinte „süvölvény” – testvérei úgy 15-18 millió évvel ezelőtt egy óriási erejű vulkáni működés következtében fölnőttek körülötte.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Négy évtized egy ember, de még egy intézmény, egy szervezet életében is bizony sok. Ám negyven esztendő igen csekélynek tűnhet azon százmillió évekhez képest, amelyek olyanná alakították a Bükk hatalmas mészkőtömbjeit, amilyennek ma ismerjük.

Tudjuk persze, hogy az ember megjelenésével a természet időszámítása megváltozott. A „modern ember” negyven év alatt is képes visszafordíthatatlan károkat okozni a természetnek.

De! Ha elég józan, és időben ráébred tettei súlyára, akkor ez történhet fordítva is. Negyven év éppen elég lehet arra, hogy megmentsünk valamit abból, ami veszni látszik.

A mai emlékülés azt hivatott megmutatni, mire volt elég 40 év védelme, figyelme és tudatossága a Bükki Nemzeti Park életében.

Annak a szemléletnek, ami a Bükki Nemzeti Parkban megvalósult, a magyar erdővédelem őskorában kell keresnünk az eredetét. Leghamarabb az erdészek figyelmeztettek minket arra, hogy a természet nemcsak erőforrás és a gazdálkodás terepe, hanem nemzeti kincs is.

1879-ben született meg az első hazai erdőtörvény. Ez sok vonatkozásban határozottan a magánérdek fölé helyezte a közérdeket. Kimondta és mércévé tette, hogy az erdő mindenkor marad nemzeti vagyon, bárki legyen is e természeti érték tulajdonosa. Aki ilyen területek gazdája, az közös értéket gondoz. Ezért köteles a közösség és a jövő szempontjait is érvényesíteni.

Miért? A válasszal meg is érkeztünk a XXI. századba. Mert az eltűnő fajok végzetes ökológiai láncreakciót, az eltűnő erdők klímakatasztrófát, a lecsupaszított hegyoldalak rekordokat döntő árvizeket hoznak magukkal.

Az embernek jobban kell látnia tettei következményeit, alázatosabban kell viszonyulnia környezetéhez. És végérvényesen le kell számolnia féktelen gőgjével, hogy joga és lehetősége van a természettől számolatlanul elvenni annak javait.

Tisztelt Megemlékezők!

A nagy háború és Trianon után új és fájdalmas helyzettel kellett megbirkózni. Magyarország erdőterületeinek 85%-át elveszítette. Míg Trianon előtt az ország területének közel 26 %-át erdő borította, 1920 után ez az arány 12 %-ra csökkent. A kevesebb erdővel való gazdálkodás és a természeti értékek védelme óriási feladatnak bizonyult. De mint annyiszor, most is akadtak, akik nem ijedtek meg a feladattól. Az 1935-ös erdő- és természetvédelemről szóló törvény immáron területeket, fajokat és lelőhelyeket vett védelembe. A törvény a kármegelőző állami kisajátítást is lehetővé tette. Kaán Károlynak nemcsak a törvény betűjét köszönhetjük, hanem azt a szellemiséget is, amely az ösztönös, a józan észen alapuló természettisztelettől a nemzeti parkok létrehozásáig és a korszerű állami természetvédelem megteremtéséig vezetett.

Kaán Károly hitte: „a természeti alkotások és a kultúra, tehát az emberi agy alkotásai, az emberi kéz munkája, meg a természet mindenféle megnyilvánulásai jól megférnek egymás mellett”.

A nemzeti parkok ezt a gondolatot ültetik át a gyakorlatba. Amikor az országban harmadikként alapított, de első hegyvidéki nemzeti parkunk, a Bükki Nemzeti Park határait készültek kijelölni, a szakemberek arra jutottak, hogy nem elég a méltán híres Bükk-fennsíkot védeni. A határ voltaképpen csak a térképen létezik, mert a természettel való együttélésünk lényege éppen az, hogy semmi sem létezhet a maga valójában a másik nélkül. A földtani, a növény- és állattani, a kultúrtörténeti értékek szorosan kapcsolódnak egymáshoz: Szeleta-barlang, Fátyol-vízesés, Szalajka-patak. Szártalan bábakalács, tüzes liliom, Boldogasszony papucsa. Kis őrgébics, nagy hőscincér, kerecsensólyom, vöröshasú unka. Szilvásvárad, Diósgyőr, Ómassa, Jávorkút, Ipolytarnóc, Lillafüred. Dédesvár, Bálvány, Nagy-kőhát, Keskenyrét, Szarvaskő, Háromkő. Töbrök, víznyelők és zsombolyok. Megannyi páratlan kincs, csak töredékei a mesés egésznek, amit a Bükk jelent.

Valamennyiünk közös öröksége, amit jó gazdaként kell továbbadnunk az utánunk jövőknek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Rockenbauer Pál a már idézett írásában a fontosabb bükki túraútvonalak egyik legszebbikét így ajánlja:

„Hamarosan újabb „csoda” következik: az Őserdő. Azért nevezik így, mert itt csaknem kétszáz éve nem folyik erdőművelés, nem vágtak ki egyetlen fát sem. Úgy nőnek és halnak el a fák, ahogy százezer évekkel ezelőtt. Az elöregedett, elkorhadt óriási törzsek földre zuhannak, anyaguk visszatér a természet örök körforgásába, rajtuk, mellettük, körülöttük mohák, zuzmók, gombák és újra a fény felé törő fiatal és javakorabeli fák…”

Ez a fenséges, szinte költői kép az érintetlen erdőről, a természet szépségét és az ember felelősségét egyaránt mutatja.

Köszönet mindazoknak, akik az elmúlt negyven évben azon dolgoztak, s dolgoznak ma is, hogy unokáink is olyannak lássák a Bükköt, amilyennek mi megismertük.

Boldog születésnapot Bükki Nemzeti Park!

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány