Sajtóközlemények, fotók, videók és beszédek

BESZÉDEK

2016. november 14.

Áder János köztársasági elnök beszéde az aucklandi és Auckland környéki magyarság képviselőivel tartott találkozón

Tisztelt Aucklandi Magyarok!

Egy Új-Zélandon élő író egyik regényének főhőse egy magyar fiatalember. Önök sokan ismerhetik a történetet, amelynek háttere az 1950-es évek Magyarországa, benne a forradalommal, s végül a meneküléssel Új-Zélandra. A szerző tetőtől talpig új-zélandi (a neve Alan Duff), a könyv természetesen angolul íródott. A témáján kívül azonban még egyvalamije biztosan magyar: a címe. Egyetlen magyar szó: Szabad.

Nehéz elképzelni, hogy az angol ajkú olvasóknak mit üzen ez a számukra idegen szó. Nekünk, magyaroknak azonban megdobogtatja a szívünket. Nemzetünk sorsának legszebb fejezeteit idézi fel.

Szabad. Szabadság.

Elég ránéznünk a könyvborítón arra az újságot olvasó, elmosódott alakra, akit azokban a napokban valahol Budapest utcáin fényképezhettek le.

Kezében puska és egy napilap, amely annyi hazugsággal átitatott év után az igazságot írta. Mert akkor néhány napig a zsarnokság helyén szabadság virágzott.

Márai Sándor sokat idézett Mennyből az angyal című versében a szabadsághoz régóta hozzászokott nyugati népek helyett teszi fel a kérdést:

„Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

Igen, 1956 erre szolgált bizonyságul. A legnagyobb dolog, ami nélkül minden más értékét veszti.

1956-ban a magyarok nem életkörülményeik javításáért vonultak az utcára, hanem emberi méltóságukért.

A szabadságért.

Azokban a napokban Magyarország népe megmutatta, nem vált azzá a megfélemlített tömeggé, amellyé a kommunista diktatúra próbálta átnevelni. Diákok és munkások, parasztok és értelmiségiek, budapestiek és szerte az országban élők fegyvert fogtak a szovjet diktatúra kényszerítő ereje ellen, harcoltak a nemzet függetlenségéért, szabadságáért. Nem számított szent forradalmuk és szabadságharcuk kimenetelének bizonytalansága, nem számított a világpolitika érdektelensége.

Igen, ilyen nagy dolog a szabadság.

Minden emlékező és a fennmaradt filmek, fényképek tanúsága szerint ez tükröződött az arcokon. Mert a szabadság olyan, mint a levegő, nem lehet nélküle élni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1956-ban a magyarság végérvényesen a szabadság nemzetévé vált. A magyar forradalom a szabadság mércéjévé lett: velünk és hozzánk lehet mérni, hogy ki mennyit hajlandó áldozni érte.

Mindannyian tudjuk, hogy október 23. lélekemelő csodái után november 4. gyásza következett. A harcokban ezrek estek el, és további százakat küldött halálba a hatalmi gépezet aljas bosszúja. Több mint 200 ezer honfitársunk pedig elhagyta az országot.

Ennek a szétszóratásnak azonban nemcsak fájdalma volt. Akik a forradalom következtében jöttek el, a forradalom hírnökévé, majd élő lelkiismeretévé váltak. Emlékeztek és emlékeztettek. Már akkor is, amikor még nem állt rendelkezésre tengernyi könyv, történészi munka, csak a szakirodalomnál is százszorta becsesebb és megindítóbb személyes élmények.

Miközben a Kádár-rendszer – itthon és külföldön – mindent megtett azért, hogy kitörölje ’56 emlékét, a hazájukat kényszerből elhagyók tartották életben ’56 szabadságeszméjét. Ők emlékeztek meg a forradalomról minden évben, távol az óhazától. Ők figyelmeztették minden évfordulón a könnyen felejtő politikusokat, hogy a magyarokban ébren kell tartani a reményt.


előző oldal12következő oldal

Legújabb kiadvány
Legújabb kiadvány